Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója

2024. szeptember 22. – 22:20

Meghalt Hegyi Árpád Jutocsa, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap meghalt Hegyi Árpád Jutocsa, rendező, színházigazgató, egyetemi tanár, a Miskolci Nemzeti Színház egykori igazgatója, közölte a színház. Hegyi 69 éves volt.

Hegyi Árpád Jutocsa 1980 és 1983 között rendezőként, 1992-től tíz évig főrendezőként dolgozott a Miskolci Nemzeti Színházban. Kesselyák Gergellyel és Müller Péter Sziámival közösen alapították meg a Bartók Plusz Operafesztivált. 1982-ben Selmeczi Györggyel elindította a Muzsikáló Udvar programsorozatot.

Igazgatása alatt alakult ki az operajátszás a miskolci színházban, az operatagozat létrehozásában Kesselyák Gergely volt alapító partnere, emellett Majoros István balettművész és koreográfussal karöltve jött létre az önálló tánckar, a Diótörőt két évtizedig tartotta műsoron a teátrum. Számos nagyszabású balettelőadás is színpadra került, mint a Coppélia vagy a Bahcsiszeráji szökőkút. Az opera és a balett tagozat meghonosításával vált háromtagozatúvá a Miskolci Nemzeti Színház.

2005 és 2006 között a Magyar Állami Operaház főigazgatója volt, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, valamint a Clevelandi Egyetemen, a Northwestern és a Columbia Egyetemen is. Miskolcon rendezte A velencei kalmárt, a Vadnőket, A denevért, A mosoly országát, a Bánk bánt, a Kabarét, a Mágnás Miskát, a Csongor és Tündét.

A miskolci társulat megrendüléssel és mély fájdalommal búcsúzik tőle.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!