Két férfit vádolnak azzal, hogy elloptak egy Banksy-képet egy londoni galériából

2024. szeptember 13. – 09:26

Másolás

Vágólapra másolva

Betörtek vasárnap éjszaka a londoni New Cavendish Streeten található galériába, ahonnan elvitték Banksy A lány léggömbbel c. képét – ez volt az egyetlen eltulajdonított műalkotás, ami azóta elő is került.

Banksy A lány léggömbbel című stencilsorozatának egyik tagja a londoni Christie's egy korábbi árverésén – Fotó: Wiktor Szymanowicz / NurPhoto / AFP
Banksy A lány léggömbbel című stencilsorozatának egyik tagja a londoni Christie's egy korábbi árverésén – Fotó: Wiktor Szymanowicz / NurPhoto / AFP

A BBC azt írja, hogy két férfit, a a 47 éves Larry Frasert és az 53 éves James Love-ot gyanúsítják azzal, hogy elvitték a Banksy-képet. A két gyanúsított a vádemelést követően legközelebb október 9-én áll bíróság elé. A „Girl With Balloon” Banksy festmény- és stencilsorozatának része. A sorozat egyik eleme 2018-ban azzal vált híressé, hogy miután eladták egy aukción, ott helyben félig ledarálta magát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!