A Belvárosi Színházban lesz Woody Allen új darabjának világpremierje

2024. július 31. – 19:52

Másolás

Vágólapra másolva

Október 4-én, a Belvárosi Színházban mutatják be a világon először Woody Allen új darabját, a Brooklyni mesét – derül ki a projekt mögött álló Orlai Produkciós Iroda közleményéből.

A darabot Allen a járvány alatti lezárás közben kezdte el írni, és művével olyan kérdéseket feszeget, mint például az, hogy jobbá tehet-e valakit a művészet, vagy az, hogy valami, ami tökéletes, helyes irányba tudja-e terelni a bűnösöket.

A leírás szerint a történet főszereplői egy gengszter és családja, valamint egy lopott Raffaello-festmény, amit egész Európában keresnek.

„Woody Allen a rá jellemző emberismerettel és humorral tárja elénk az emberi kicsinység és nagyság egész tárházát. Nagy büszkeség, hogy előadásunk ősbemutató, a darabot a magyar közönség láthatja először a világon”

– olvasható a leírásban.

„A főbb szerepeket Mészáros Máté, Járó Zsuzsa, Cseh Judit, Schruff Milán, László Lili, Bíró Panna Dominika, Rohonyi Barnabás, Dékány Barnabás, Mészáros Martin és Ficzere Béla alakítják, a produkció rendezője Szabó Máté.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!