Meghalt Király Levente, a nemzet színésze

2024. július 30. – 13:36

Meghalt Király Levente, a nemzet színésze
Király Levente Sir Basil szerepében Lehár Ferenc Luxemburg grófja című operettjének próbáján a Szegedi Nemzeti Színházban 2015. december 9-én. A darabot Sándor János rendezésében 2015. december 11-én mutatják be – Fotó: Kelemen Zoltán Gergely / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd reggel meghalt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára – írja az MTI a szegedi önkormányzat közleménye alapján.

Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol a társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett.

Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából, és legendás szerepe volt Tevje a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott – áll a város közleményében.

Szegedi munkái mellett, több magyar filmben játszott jelentős szerepet, valamint budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.

1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet, Zenthe Ferenc halála után.

1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, 1996-ban nyugdíjba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára. „Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában” – írják nekrológjában.

2007-ben Szeged díszpolgárának választották. Szeged önkormányzata azt írja, saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!