Schmuck Andor a szókimondó és a bicskanyitogató közötti vékony határvonalon egyensúlyoz

Schmuck Andor a magyar közélet egyik legegyedibb és bizonyos szempontból legszórakoztatóbb figurája. A pályáját szocialista politikusként kezdő, később Zámbó Jimmy menedzsereként folytató Schmuck egy élő mém, aki generációkon átívelően tudott valahogy mindig a köztudatban maradni, miközben azt gyanítom, hogy hozzám hasonlóan a legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mit csinál vagy csinált ő valaha.

Aktuális dobása a Tinder-tündérek című könyve, melyben 17 (zömmel) tinderes randiját meséli el töviről hegyire. A kötet lehetne akár egy érdekes korrajza is a még ma is népszerű online ismerkedésnek, és annak, hogy milyen hatással van ez a társadalmunkra és a kialakuló társas kapcsolatokra. Az ördög azonban a részletekben, illetve ez esetben Schmuck személyében rejlik.

A randihős kalandjai

Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy Schmuck Andor lenne az ördög, sokkal inkább arra akarok kilyukadni a fenti mondattal, hogy habár a Tinder-tündérek elméletben Schmuck randijairól szól, az egyes fejezetek mégis inkább saját személyiségére vannak kihegyezve.

Bármelyik történetről, fejezetről legyen is szó, a vége valahogy mindig az, hogy Schmuck átlát a nők szitáján.

Nem dől be sem a botoxra, sem a repjegyre pénzt gyűjtőknek, lefüleli, ha randipartnere titokban a táskájából felvételt készít a beszélgetésükről, de még gázszerelőnek is kiadja magát, ha egy kellemetlen pillanatban bekövetkező lebukás ezt igényli.

Az egyre meredekebb történeteket összességében tehát talán érdemes egy csipet sóval fogyasztani, de igazság szerint pont annyira nem igazolja semmi, hogy a könyvben leírt sztorik nem történtek meg, mint azt, hogy igen. A Tinder-tündérek ezáltal egy meglepően szórakoztató alkotás, ami egy másodpercre sem veszi magát komolyan, de olvasása előtt azért fel kell készülnünk néhány dologra.

A Tinder-tündérek egyrészt a legkevésbé sem píszí. Ez egy bizonyos fokig felszabadítóan is hathat, hiszen Schmuck rendkívül szabadosan ír, és nem kertel.

De azért a Fajelmélet című, a tinderező nők típusait bemutató fejezetnél felszalad az ember szemöldöke.

Schmuck hiába próbál gáláns úriemberként fogalmazni, sokszor épp ez fordul a visszájára, ugyanis legtöbbször kimondottan magas lóról beszélve ír a nőkről. Ez eleinte betudható a könyvet átitató szarkazmusnak, de viszonylag hamar átfordul abba, hogy az összes pesti nő azon van, hogy Schmuck Andort kiforgassa a vagyonából, vagy valamilyen módon hasznot húzzon belőle. De a mindig öltönyös gavallér ezeket már-már túlzó korrektségének köszönhetően mindig időben kiszagolja.

Schmuck folyamatosan reflektál önmagára is, minden fejezet elején egyes szám harmadik személyben számol be arról, hogy az adott fejezetben milyen kalandokba bonyolódik a hős, és szinte mondatról mondatra zárójelben szól ki az olvasóhoz. Egy ponton ezek miatt a kiszólások miatt is nehéz kibogozni, hogy hol ér véget a valóság, és hol kezdődnek a kiszínezett részek, de persze lehet, hogy Schmuck egész egyszerűen ennyire frappánsan reagál mindenre a világon.

Cap or no cap

Nehéz megítélni tehát, hogy Schmuck vajon tényleg randizott-e egy féllábú és egy transz nővel mindössze néhány nap különbséggel. És tényleg azért nem lett több a egyik randiból sem, mert az egyikről kiderült, hogy féllábú, a másikról pedig, hogy transznemű? Valóban randizott egy nővel, akiről kiderült, hogy igazából leszbikus, és a mongol barátnőjének szeretne férjet találni, hogy az Magyarországon maradhasson?

Tényleg megkereste egy mindössze tizennégy éves (de magát többnek kiadó) lány a Tinderen keresztül, hogy összehozza az anyjával, mert megelégelte, hogy vele és egy barátnőjével él egy fedél alatt? Csupán azért, hogy aztán kiderüljön, az anyja valójában szintén romantikus viszonyt folytat a szóban forgó barátnővel?

A Tinder-tündéreket mindezek alapján nemcsak a szerző személye és exhibicionizmusa miatt lehet (és kell is) egy habos bulvárkötetként kezelni, hanem azért is, mert ezeknek a történeteknek a valóságtartalma enyhén szólva megkérdőjelezhető.

Ez viszont a kötet legnagyobb erőssége is, hiszen könnyedsége miatt összességében elég nehéz rá haragudni, Schmuck végig a szókimondó és a bicskanyitogató közötti vékony határvonalon egyensúlyoz. Mentségére szóljon, hogy többször is leírja, nem szeretne ítélkezni, pusztán mesél, illetve hogy a könyv utolsó mondataiból az is kiderül, a kiadóval megegyeztek, hogy a bevételt egy anyaotthonnak ajánlják fel. Az ugyanakkor elvitathatatlan, hogy a szerző előtt ott volt egy sokkal izgalmasabb könyv ziccere.

A Tinder-tündérekből lehetett volna akár egy érdekes társadalomkísérlet leirata is, ha a szerző inkább abba az irányba billenti a könyvet, hogy azokat a nőket próbálja megérteni, akikkel összesodorta a platform. Vagy elemezhette volna tágabb kontextusban az internetes randik világát, a celeblét nehézségeit, esetleg a megannyi társadalmi kérdést, ami a fejezetekben felvetődik. Ezeket nem teszi, de mentségére szóljon, hogy sehol nem is tesz erre ígéretet. Ez tényleg egy könyv arról, hogy Schmuck Andor leírja, milyen volt elmenni néhány Tinder-randira, és valljuk be, aki erre önszántából befizet, valószínűleg nem is kíváncsi semmi többre.

Schmuck Andor: Tinder-tündérek
Inícium Kft., 2024, 4990 Ft