Alzheimeres az Egy hatás alatt álló nő sztárja, Gena Rowlands

2024. június 26. – 09:26

Alzheimeres az Egy hatás alatt álló nő sztárja, Gena Rowlands
Gena Rowlands a 2016-es Oscar-gálán – Fotó: Kevork Djansezian / Getty Images via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Alzheimeres a négyszeres Emmy- és kétszeres Golden Globe-díjas Gena Rowlands színész, írja a Variety. Erről a színész fia, Nick Cassavetes filmrendező beszélt a sajtónak. Cassavetes rendezte a 2004-es Szerelmünk lapjai (The Notebook) című filmet, amiben a most 94 éves anyja egy demenciában szenvedő nőt alakított. A forgatás alatt sokat beszélgettek az Alzheimer-kórról, mert azt akarták, hogy minél hitelesebb legyen az alakítása. A rendező elmondása szerint az anyja immár öt éve demens.

Gena Rowlands anyja, Lady Rowlands szintén Alzheimer-kórban szenvedett. Erről a színész is beszélt a nyilvánosság előtt, amikor a Szerelmünk lapjait promózta. „Édesanyámmal keresztül mentem ezen. Ha nem Nick rendezte volna a filmet, nem hiszem, hogy belevágtam volna. Egyszerűen túl nehéz.” Rowlands főleg az 1974-es Egy hatás alatt álló nő és az 1980-as Glória című filmek miatt ismert. Utolsó filmje a 2014-es Hat hét, hat tánc volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!