Tarantino és Lynch adományai mentették meg az ikonikus párizsi mozit a bezárástól

2024. június 19. – 20:42

Másolás

Vágólapra másolva

A bezárástól mentette meg több nagynevű rendező, többek között Quentin Tarantino és David Lynch a párizsi La Clef mozit, ami már öt éve küzd a túlélésért, írja a Variety. A filmes szcénától kapott támogatásokból összesen 2,1 millió dollár (azaz több mint 737 millió forint) gyűlt össze, amiből a mozi működtetői megvásárolhatják a La Clefnek otthont adó épületet.

A francia főváros V. kerületében található La Clef 1973-ban nyílt meg azzal a céllal, hogy az alulreprezentált filmkészítők is lehetőséget kapjanak alkotásaik bemutatására. 1981-ben az alapító, Claude Frank-Forter eladta a mozit egy takarékpénztárnak, amely 2015-ben közölte, hogy eladják azt az épületet, ami a La Clef otthona is volt. Három évvel később a mozi bezárt, azonban 2019-ben a radikális Cinéma La Clef Revival Collective helyi szervezet elfoglalta az épületet, és azt tűzte ki célul, hogy újra megnyitja a La Clefet.

A La Clef vezetősége szerint egy olyan intézmény megmentéséről, védelméről van most szó, aminek értéke kevésbé a négyzetméterekben, sokkal inkább a benne rejlő lehetőségekben mérhető, ami teret enged a kreativitásnak és a találkozásnak. Úgy gondolják, hogy az ilyen intézményeknek a nagyváros szívében van a helye, nem a peremén, ahova a piac próbálja kiszorítani őket.

Másrészt remélik, hogy a megmentésről szóló hír valamelyest csillapítja a kedélyeket és a szorongást, amit a jelenlegi politikai helyzet és a közelgő parlamenti választások váltanak ki. „Most nagy szükség van arra, hogy legyenek helyek, ahol találkozhatunk, gondolkodhatunk és alternatívákat építhetünk” – mondta a La Clef mögött álló szervezet

Az örömteli fordulat apropóján a mozi június 27. és 30. között négy napra ismét megnyitja kapuit, és ingyenes vetítések lesznek. Ezután a La Clef egy évre ismét bezár, hogy megkezdődhessenek a felújítási munkálatok, amelyek során egy rendezvénytermet is kialakítanak majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!