Rákay Philip: A ballib filmes alkotók sokszor pusztán a maguk örömére öntik a közönségre beteg lázálmaikat

„Megkockáztatom, magyar filmbe talán soha senki nem fektetett ennyi energiát. És ez nem pusztán pénz, hanem emberi hozzáállás kérdése. A katarzist haladárék ódivatúnak gondolják, mi viszont örök érvényűnek” – mondta Rákay Philip a Mandinernek adott interjúban. A Most vagy soha! kreatív producere a film bemutatójának alkalmából nyilatkozott a lapnak. Beszólt a ballib filmeseknek, a kritikusoknak és a hőstelenített filmeknek is, és beszélt a „világméretű szellemi átállásról” is, ami ellen küzdeni kell.

„A ballib filmes alkotók sokszor pusztán a maguk örömére, egyfajta öngyógyító csoportterápiaként öntik a közönségre beteg lázálmaikat, s amikor ez a kivert kutyát sem érdekli, akkor persze jön a mantra, hogy az ő magasröptű művészetüket nem érti a plebs, s meg sem érdemli az ő nagyszerűségüket” – mondta.

Szerinte a balliberális értelmiség „fennhangon, magának ácsolt erkölcsi piedesztálról hirdeti: ők a nagybetűs filmszakma, mi pedig a kurzusfilmesek, ők a független-objektív értelmiség, mi pedig a propagandisták, hiszen értelmiségi és művész csakis baloldali lehet”. Rákay szerint most is csak azért zúg a gyalázkodás, mert a jobboldali filmesek is labdába rúghatnak.

„A magyar filmkészítők jelentős része sajnos tudatosan hősteleníti a történeteket. Nem felemelni szereti a nézőket, hanem lelkileg a földbe döngölni…” Rákay szerint „még gondolatkísérletként is fájdalmas lenne” belegondolni, hogy az általa kárhoztatott filmesek milyen Petőfi-filmet csináltak volna, de egyébként „eszükbe sem jutott, pedig bárkinek lett volna lehetősége az előző évtizedekben, hogy filmet készítsen Petőfiről, Mátyás királyról vagy gróf Bethlen Istvánról. Nem tették. A Viszkis rablóról bezzeg igen, mert kellenek a hősök, ugye…”

Szent őrülettel fogtunk munkához

A Most vagy sohá!-t március 14-étől vetítik a mozik, Rákay a Mandinernek azt mondta, fel van készülve a negatív kritikákra, és nem is érdeklik őt, abban bízik csak, hogy a közönség szeretni fogja a filmet.

Rákay szerint nem igaz, hogy a Most vagy soha! a magyar filmtörténet legdrágább produkciója, reálértéken számolva ugyanis a 2015–2016-ban forgatott Kincsem szerinte drágább volt. Ráadásul a Petőfi-filmhez a hatmilliárdos költségvetés nagyjából feléből felépítettek egy komplett díszletvárost Fóton, amit a Disney már „nem kevés bérleti díjért” ki is vett.

A film forgatókönyvírója és kreatív producere Szente Vajk, a rendező Lóth Balázs, de a forgatókönyvírásban közreműködött Kis-Szabó Márk és természetesen maga Rákay is. „Mondhatni, szent őrülettel fogtunk munkához; életem egyik legnagyobb élménye, hogy mindez később a stábtagokra, de még a statisztákra is átragadt” – mondta a közös munkáról Rákay.

„A Most vagy soha! – ilyen értelemben – egy amerikai típusú produceri film, amelyben az utolsó szó és a döntés joga kreatív producerként Vajké és az enyém volt.”

A filmben Petőfi Sándort Berettyán Nándor, Jókai Mórt Koltai-Nagy Balázs alakítja. „Rengeteget dolgoztunk velük a szerepük felépítésén, és végül elhitték, hogy a kamerák előtt ők maguk Petőfi és Jókai. Nem játszottak, hanem ők voltak azok. Ennél több nem kell” – mondta róluk Rákay Philip.

A producer a Mandinernek azt mondta, voltak olyan színészek, akik az ő politikai hovatartozása miatt utasították vissza az ajánlatukat. Arra a kérdésre, hogy Molnár Áront keresték-e szereppel, Rákay azt válaszolta: „Mondhatnám, hogy nem találtuk a telefonszámát, de nem ezért nem hívtuk. Kizárólag tiszta tekintetű, tehetséges fiatal színészekben gondolkodtunk. Így aztán nem volt vele közös metszet…”

Rákay szerint az biztos, hogy a nemzetközi filmfesztiválokon nem fogják ünnepelni a filmet, mert

„túl sok hazaszeretet van ebben a filmben ahhoz, hogy a globalista fősodor jó szemmel nézze”.

Azt reméli, hogy ehelyett a Most vagy soha! Magyarországon „generációs élménnyé” válhat. „Kortalan mű, egy valódi családi, történelmi kalandfilm, tele humorral, izgalommal és torokszorító pillanattal. A tesztvetítéseken, ahol több korosztály is képviseltette magát, mindenkit megérintett.”

Arra a kérdésre, hogy Petőfi mit szólna a filmhez, Rákay azt válaszolta: „Ha ma Petőfi visszanéz ránk, jó érzéssel tölti el, hogy van még Magyarország, létezik a nemzeti öntudat, él a nemzet. Ahogy ismerem őt, a filmünk is tetszene neki…”

Mindenféle értelemben világok harca zajlik

„Vegyük már észre, miközben valódi háborúk dúlnak, és mindenféle értelemben világok harca zajlik, egyre erősebben tombol a kultúrharc is. Mondhatni: veszélyesebb az USA-ból diktált, aberrált ideológiai nyomulás, mint a hidegháború évtizedeiben.” Rákay szerint már hatvanas években is „nyílt titok” volt, hogy az Egyesült Államok „civil szervezeteken, alapítványokon és persze a hollywoodi filmeken keresztül igyekeztek felépíteni a fejekben az amerikai álmot, indirekt módon globálisan utat nyitva a nagyhatalmi gazdasági-politikai-ideológiai terjeszkedésnek”.

„Ma a nyílt társadalom idiotizmusa és a beteg woke ideológia tombol mindenütt Nyugat-Európában.”

Rákay szerint gyakran jár londoni színházi előadásokra, ahol „folyamatosan az ember arcába tolják a woke ideológia szélsőségeit, szinte minden darabban kötelezően felbukkan a gender- és valamilyen LMBTQ-szál, abszurdan nevetséges szituációkban is. Az országuk történelméről, nemzeti érzületről, a társadalmuk közös nevezőiről pedig már alig mernek beszélni.”

Rákay szerint a „világméretű szellemi átállítás” legfontosabb terepei az egyetemek, a filmgyártás és a színházak. „Nehezen viselem, s minden erőmmel próbálok küzdeni ellene. A normalitást, az egyetemes értékeket kell megvédenünk egy torz, beteg világképpel szemben” – mondta.

„A közéleti szerepvállalásomra, úgy tűnik, még szükség van, és amíg hozzá tudok tenni ahhoz, hogy a patrióta értékeket sikeresen megvédjük, ott leszek a bástyán.”

De a filmgyártással sem áll le, már dolgoznak Mohács 1526-os történetén.