Perelni akarják Banksyt, kénytelen lehet felfedni a kilétét

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Két műgyűjtő úgy döntött, hogy jogi lépéseket tesz az álnéven alkotó Banksy cége, a Pest Control ellen, mert a graffitiművész nem hajlandó megerősíteni egy híres képének hitelességét. A szóban forgó képen Banksy II. Erzsébet egyik híres képét ültette át majomalakba. Nicky Katz és Ray Howse négy évig próbálta meg hitelesítetni a képet, de most elvesztették türelmüket, és szerződésszegés miatt pert indítanak, írja a The Guardian.

A műgyűjtők a Pest Control weboldalával példálóznak, amelyen az áll, hogy a cég „festményekre, nyomatokra, szobrokra és egyéb kreativitási kísérletekre” eredetiségigazolást állít ki. A céget a művész 2008-ban hozta létre, miután a képeit imitáló hamis nyomatokat árultak az interneten. A hitelesítési tanúsítvány elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki eladás során a maximális árat kapja a művészeti alkotásokért.

Banksy valódi kiléte évtizedek óta rejtély, bár többen gondolják, hogy sikerült leleplezniük, ki rejtőzik a művésznév mögött. A Massive Attack Robert Del Naját, Jamie Hewlettet a Gorillazból és Neil Buchanant már mind meggyanúsították azzal, hogy ő festi a graffitiket.

2003-ban a BBC készített egy interjút, amiben a művész elárulta: a keresztneve Robbie. Ha a műgyűjtők tényleg bírósághoz fordulnak, rákényszerülhet, hogy felfedje a kilétét.

Katz és Howse négy éve próbálják sikertelenül hitelesíttetni a Majomkirálynő néven futó printet, amit 2020-ban vásároltak 30 ezer fontért, vagyis majdnem 14 millió forintért. A Majomkirálynőből 150 eredeti készült, ezt a példányt egy azóta elhunyt Banksy-gyűjtőtől vették meg.

A műgyűjtők szerint a print, ha eredeti, 55-75 ezer fontot is érhet, de egyelőre patthelyzetben vannak, a Pest Control ugyanis nem válaszol nekik évek óta. Befizették az 50 fontot, ami a hitelesítéshez szükséges, de a cég se pozitív, se negatív választ nem adott még nekik – egyszerűen nem válaszol. Úgy gondolják, hogy az egyetlen megoldás jogi útra terelni a dolgot, és szerződésszegésért beperelni a Pest Controlt.

John Brandler, a graffitiművészet egyik vezető szakkereskedője szerint a print egy igazi Banksy, és a hitelesítés késedelme tiszta piaci manipuláció, mert Banksy csak bizonyos személyek számára hitelesíti a saját munkáit. A hitelesítés nélkül pedig a print, hiába eredeti, a töredékét éri a maximálisan elérhető árnak.

Kövess minket Facebookon is!