Távozik az Operettszínházból Kerényi Miklós Máté

2024. február 18. – 22:40

Másolás

Vágólapra másolva

Távozik a Budapesti Operettszínház társulatából Kerényi Miklós Máté – jelentette be az énekes közösségi oldalain.

Kerényi azt írta, hogy hónapok óta gondolkodott ezen a döntésen, amit nehéz volt meghoznia. A színész harminc évig játszott a színházban, először gyerekként lépett fel.

„Ez a színház lett a második, olykor első számú otthonom, s a benne dolgozók a családom. Hiányozni fog, s megszakad a szívem egy része, de hiszek magamban, bármennyire is tűnjön ijesztőnek az előttem álló bizonytalan!” – írta.

A színész édesapja, Kerényi Miklós Gábor is kötődött az intézményhez: 2001-től 2014-ig ő volt az Operettszínház igazgatója, majd 2017-ben, az őt érő szexuális zaklatásról szóló vádak miatt távozott.

A Blikk szerint az ifjabb Kerényi a jelenlegi évadot még végigjátssza, szeptembertől viszont már nem lép fel az Operettben.

A napokban kényszerült távozásra a színházból Sándor Péter is, de őt az intézmény bocsátotta el, mert állítólag botrányosan viselkedett a színház falain belül és kívül egyaránt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!