2024-ben a Disney elveszíti Miki egér jogait

2023. december 22. – 20:31

Másolás

Vágólapra másolva

1928-ban a Disney bemutatta a Steamboat Willy című, alig 8 perces rajzfilmet, ami fontos mérföldkő volt az animáció történetében: ebben mutatkozott be a leghíresebb Disney-karakter, Miki egér.

Mivel ez 95 éve történt, amint 2024-re vált a naptár, az amerikai szerzői jogi törvény értelmében a karakter elveszíti a védjegyi oltalmát, és közkinccsé válik, ahogy minden olyan történet és szereplő, amit ebben az évben mutattak be. Ez azt jelenti, hogy a Disney engedélye nélkül lehet ezután szerepeltetni Miki egeret bármilyen alkotásban. Vagyis mostantól bármikor megeshet Mikivel olyasmi, mint a jogi oltalmat már szintén elveszített Micimackóval, aki tavaly egy rémisztően pocsék horrorfilm főgonosza lett.

Miki egér évtizedek óta a nagy cégek és a független művészek között zajló copyrigh-háború szimbolikus alakja. 1971-ben egy Dan O’Neill nevű rajzoló kiadott egy képregényt, amiben Miki egér nem éppen klasszikusan családbarát dolgokat művel, van benne például drogcsempészet és orális szex is. A Disney perre ment, a jogi hadakozás 8 éven át tartott, végül O’Neillnek – aki azt mondta, direkt a per kiprovokálása, és azzal a figyelem felkeltése volt a célja – nem sikerült meggyőzni a bíróságot, hogy a szólásszabadság alkotmányos jogából fakadóan joga van paródiát készíteni bármiről. Egy ideig még börtön is kinézett neki, végül úgy maradt szabadlábon, hogy ha bármikor lerajzolja Miki egeret, az kérdés nélkül 190 ezer dolláros büntetést és egy év börtönt jelent neki.

Jogvédők azóta is küzdöttek a szerzői jogok ilyen típusú felhasználása ellen, de a Disney is erősen lobbizott, hogy megerősítse a saját pozícióját, és a milliárdokat érő figurái védelmét. 1998-ban például sikerült elérniük, hogy 20 évvel kitolják a szerzői jogok elévülésének idejét az amerikai jogrendszerben – ezt a törvényt azóta is Mikiegér-védelmi határozat gúnynéven emlegetik.

Valószínűleg a 95 év lejártával sem lesz teljesen szabad a pálya Miki egér ábrázolásával kapcsolatban, a Disney jogászai azzal érvelnek, hogy a jogvédelem a karakternek csak az 1928-as filmben látható verziójánál jár le, a modernebb ábrázolásoknál továbbra is tart.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!