Tisztázta a katolikus egyház, hogy milyen áldást kaphatnak a meleg párok, és milyet nem

2023. december 18. – 17:48

Másolás

Vágólapra másolva

Olyan nyilatkozatot adott ki a katolikus egyház vezetése, amely szerint mostantól megáldhatják az azonos nemű párokat is – írja a Vatican News. A melegek házasságát viszont továbbra sem ismerik el, az engedmény csak a spontán áldásokra vonatkozik.

Ferenc pápa még októberben utalt arra, hogy az egyház áldását adhatná az azonos nemű párokra. Szerinte nem lehetnek „olyan bírák, akik csak tagadnak, elutasítanak és kizárnak.” Megjegyezte viszont, hogy ettől még objektíven bűnösnek tartják az azonos neműek kapcsolatát.

Az akkori megszólalás után a bíborosok azt kérték, hogy az egyház egyértelműsítse, pontosan milyen áldást lehet adni a melegeknek. Erre válaszul született a mostani, Fiducia supplicans című nyilatkozat, amely leszögezi, hogy az áldás nem jelenti a kapcsolat elismerését vagy elfogadását. Szintén kikötik, hogy az áldás semmilyen formában nem hasonlíthat egy esküvői szertartásra.

Az egyház és a melegek bonyolult kapcsolatáról nemrég ebben a cikkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!