A bogaras lány, aki mindenkinél felnőttebb

2023. november 24. – 05:11

A bogaras lány, aki mindenkinél felnőttebb

Másolás

Vágólapra másolva

„Gyere csak, Arabella” – mondja Mariann, miközben próbál egy madárpókot betessékelni a műanyag dobozból a terráriumba. Először Mariann anyukája akar segíteni, aztán hamarosan megjön a nevelőapa, Zoli is.

Fuchs Máté dokumentumfilmje egyszerű jelenetekkel meséli el, hogyan próbál a főszereplő eltávolodni nevelőapjától és anyjától, kialakítani egy tőlük független, boldog életet. Az autizmussal élő Mariann szenvedélyesen gyűjti és tenyészti a rovarokat, álma, hogy emberi fogyasztásra alkalmas rovarfehérje előállításával foglalkozó céget alapítson. A rendező Fuchs 5 évig követte Mariann útkeresését, egész estés Keltető című filmjét az idei Verzió Filmfesztivál magyar versenyprogramjában mutatják be szombat este.

„Egy lakótelepi ház aljában lévő kávézóban találkoztunk Mariann-nal. Szótlan volt, magába forduló, kabátban és sálban ült, teljesen a sarokba tapadva” – emlékezett vissza a rendező első találkozására Mariann-nal. A Telexnek azt mondta, nem is tervezte, hogy filmet forgasson a nőről, amíg egyszer meg nem látogatta a mintafarmját. „Láttam Mariannt dolgozni a fekete katonalegyekkel, leesett az állam. Egy teljesen másik embert láttam magam előtt, aki átszellemülten foglalkozik a rovarokkal – mesélte Fuchs. – Az első, hirtelen ítélet alapján majdnem továbbsétáltam anélkül, hogy az igazi Mariann-nal megismerkedhettem volna.”

A film producere Meggyes Krisztina, akihez társproducerként később csatlakozott Mátis Inez. A fejlesztési szakaszban a projekt megjárta az Astra fesztivál workshopját, a Sundance pályázatán pedig shortlistig jutott, végül az NFI televíziós részlegének egyedi pályázatán 2020-ban nyert gyártási támogatást (ez a támogatási forma azóta megszűnt).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!