Meghalt Galambos Erzsi színművész

2023. november 16. – 11:29

Meghalt Galambos Erzsi színművész
Galambos Erzsi – Fotó: Zih Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt Galambos Erzsi Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulata és a József Attila Színház örökös tagja – közölte a színház. Az MTI-nek elküldött közleményük szerint a színművész méltósággal viselt betegségben halt meg csütörtökön. Galambos Erzsi decemberben lett volna 92 éves.

Galambos Erzsi a József Attila Színház előtt csaknem húsz éven át a Budapesti Operettszínház tagja volt, főleg zenés játékok, operettek szubrett- és primadonnaszerepeiben aratta sikereit, de jelentős prózai szerepekben is színpadra lépett.

A musical műfajának egyik első hazai előadója volt, a Kossuth-díjat a musical műfajának magyarországi meghonosításáért és elismertetéséért, kiváló tánctudással párosuló, élményt adó színészi alakításaiért kapta meg. Pályáját gyerekszínészként kezdte, majd felnőttként a miskolci színházhoz szerződött 1955-ben, játszott Kecskeméten, majd a hatvanas években az Operettszínház művésze volt, egészen 1983-ig, amikor nem kis meglepetésre a József Attila Színházhoz szerződött.

Legnagyobb sikereit modern zenés darabok főszerepeiben aratta: volt Eliza a My Fair Ladyben, Anita a West Side Storyban, Kocsma Jenny a Koldusoperában. Ő maga legemlékezetesebb szerepének Georg Kreisler Lola Blau című zenés monodrámáját tartotta. Játszott filmben és tévéfilmekben, például az Özvegy menyasszonyokban, A gyilkos a házban van, A canterville-i kísértet és a Szerelem első vérig című filmben is.

Galambos Erzsi tavaly lépett utoljára színpadra, utolsó szerepében, a Mici néni két élete című darabban 2010 óta láthatta a közönség a József Attila Színházban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!