Sajdik Ferencet, a Pom Pom rajzolóját is a nemzet művészévé választották

2023. november 3. – 13:37

Sajdik Ferencet, a Pom Pom rajzolóját is a nemzet művészévé választották
Balról jobbra: Vashegyi György, az MMA leköszönő elnöke, a díjazottak, Selmeczi György, Lantos István és Sajdik Ferenc, valamint Csák János kulturális és innovációs miniszter a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen 2023. november 3-án – Fotó: Balogh Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

Lantos István zongora- és orgonaművész, Sajdik Ferenc grafikus és Selmeczi György zeneszerző vehette át idén a legrangosabb magyarországi művészeti elismerésnek számító Nemzet Művésze díjat – írja az MTI.

Az átadót pénteken, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában, a Pesti Vigadóban tartották, Csák János kulturális és innovációs miniszter is beszédet mondott. A miniszter azt mondta, idén három olyan művész kapta meg az elismerést „aki nemcsak nekünk, magyaroknak, hanem az emberiségnek tud közölni valamit”.

A díjazottak:

  • Lantos István, aki zongora- és orgonaművész, zenepedagógus. Lantos 1998-ban lett Érdemes művész, 2016-ban pedig Kiváló művész. 2014 óta az MMA rendes tagja, 2018-ban Kossuth-díjat kapott.
  • Selmeczi György zeneszerző, karmester. 2000-2008 között a Nemzeti Színház zeneigazgatója, 2002-től a Színház- és Filmművészeti Egyetem docense. 2010-ben kapta meg, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2012 Érdemes művész lett, 2019-ben Kossuth-díjat kapott.
  • Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista. Ő rajzolta a Pom Pom meséi és a A nagy ho-ho-horgász című rajzfilmsorozatokat. 1998-ban lett Érdemes művész, 2013-ban kapott Kossuth-díjat.

A Nemzet Művésze díjat az MMA kezdeményezésére alapította 2013-ban az Országgyűlés „a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából”.

A díj odaítéléséről a Nemzet Művésze díj Bizottság dönt, a testületet 11 Kossuth-díjas művész alkotja. A Nemzet Művésze cím az előzőleg Kossuth-díjban részesített és 65. életévét – táncművész, valamint cirkuszművész esetében 50. életévét – betöltött művészeknek adható, a címet egyidejűleg legfeljebb 70 személy viselheti.

Az elismerést minden évben a Magyar Művészeti Akadémia köztestület létrejöttének november 5-i évfordulójához kapcsolódóan adják át.

Tavaly négy alkotó vehette át a díjat, Kardos Sándor operatőr, rendező, forgatókönyvíró, Kévés György építész, Lakner László festőművész, és Zsuráfszky Zoltán táncművész-koreográfus.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!