Mundruczó Kornél szerint minden oldalon nagyon sok igazság van, empátia kellene a közeledéshez

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Valahogy hátra kellene lépni kettőt, és elkezdeni beszélni egymással. Képtelenség ebben a »ti és mi« viszonylatban élni, és országot vagy gazdaságot és kultúrát építeni. Viszont minden cinizmusa és agressziója ellenére a jobboldalon néha több kortárs gondolatot látok, mint a baloldalon” – fogalmazott a Hvg.hu-nak adott interjújában a Berlinben élő színház- és filmrendező, Mundruczó Kornél, akinek cége, a Proton Cinema támogatta elkészülésében Reisz Gábor Velencében díjazott filmjét, a Magyarázat mindenre-t.

Mundruczó a lapnak elmondta, hogy már ő sem pályázik egy ideje, mert nem akar odamenni egy újabb pofonért. „Az elmúlt években egy jó pár ötletet meséltem állandó produceremnek, Petrányi Viktóriának, mire azt mondta: meg se próbáljunk pályázni, óriási munka beadni a papírokat, valamint pénzbe kerül, de úgyse megy át!” – magyarázta a rendező, aki azt sem látja, mi kell ahhoz, hogy támogassanak egy ötletet vagy egy forgatókönyvet, de szerinte lehet, hogy azt már meg sem szeretné csinálni. „Az etikai szempontjaim szerint önmagában sérti a művészet szabadságát, hogy elkezdem a gondolkodásomat kontrollálni és úgy deformálni, hogy mi felelhet meg az államnak, mi kaphat pénzt, ezzel ismerem el, legalizálom ezt a rendszert” – mondta.

Beszélt arról is, hogy nehéz volt külföldön újrakezdeni, mert igenis vannak kulturális távolságok, és sok mindent befolyásol önmagában a nyelv is, a történelmi hagyományok is. „Szóval nem igazán működik, ha valaki odamegy a magyar művészetével, és azt mondja, úgy jó, ahogy ő csinálja, és mindenki hülye, ha ezt nem látja. Magyarországon viszont van egy rettenetes, talán az iskolában kapott, félelemből létező egoizmus, hogy majd mi megtanítjuk a másikat… Ezt nem a mostani hatalom hozta be, korábban is létezett, az utóbbi években csak extrémizálódik.”

Mundruczó Kornél kitért arra is, hogy szerinte a jobboldal sokszor „kortársabb választ tud adni egy történelmi korszakra, meg tudja találni azokat az embereket, akikkel adott esetben a baloldal elvesztette a kapcsolatot”, a rendező ezt tartja a legfájóbbnak. Az ellenzéki oldalt így jellemezte: „Hiába látok az ellenzéki oldalon nagyon sok jófajta ideológiát, igaz morális tartalmat, de sajnos 20. századi módon válaszolnak 21. századi problémákra. A magas labdákat sem tudják leütni. Sokszor mutatnak szervezetlen, kapkodó és széteső tendenciákat. Bölcsesség, stratégiai gondolkodás vagy legalább egészséges ravaszság sem jellemezi jelenleg sajnos a pártokat. Elég reménytelennek látom ennek a kifutását.”

Úgy véli, minden oldalon nagyon sok igazság van, és az empátia közelebb vezetné a két oldalt egymáshoz. „Egyébként sem lehet nyerni megértés nélkül. A fiatalokban egyre inkább benne van, hogy egy nemzet vagyunk, nagyon sok igazsággal, és hogy újra találkozni kéne. A fiatalokban van a jövő” – mondta.

Kövess minket Facebookon is!