690 ezren jártak idén a Budapest Parkban

2023. október 2. – 12:12

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptember 30-án zárta 12. évadát a Budapest Park, amely az idei 690 ezres látogatószámával megdöntötte korábbi rekordját – derül ki a szórakozóhely hétfői közleményéből. A 87 koncertnapon több mint 200 produkció kapott helyet, és a Kispál és a Borz duplakoncertje mellett itt búcsúzott közönségétől az idén feloszló Ricsárdgír is.

A Budapest Park szerint a látogatószám növekedését segítette a koncerthelyszín évad előtti felújítása és az olyan együttműködéseik is, amelyeket más budapesti kultúrhelyszínekkel, például a Magyar Zene Házával vagy a Ludwig Múzeummal folytattak. A Park előtti teret a Soroksári úton idén Fábián Juli térre nevezték át a 2017-ben elhunyt énekes tiszteletére, ahol egy utcabál keretein belül pénzt is gyűjtöttek a névadó alapítvány számára.

Az Elefánt-koncerttel záró helyszín decemberben jégkorcsolya-pályává alakul, majd április végén nyitja meg újra kapuit.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!