Nem fülbemászó, de kellemes nóta a Dreher-szimfónia

Iglódi Csaba nagy feladatra vállalkozott, amikor elkezdte megírni a sörgyárról ismert Dreher család több generációra visszanyúló történetét. Az Osztrák–Magyar Monarchia idején Magyarországon megtelepedő sörkészítő dinasztia története az 1700-as évek derekán kezdődik, amikor Franz Anton Dreher a fekete-erdei Pfullendorfból Bécsbe utazik, ahol csaposnak áll, majd amikor a körülmények úgy alakulnak, a maga ura lesz és sörfőző üzletbe kezd. Ezután generációról generációra követhetjük, ahogy a következő nemzedék átveszi a stafétabotot, a sörfőzdéből gyár lesz, a piac átlépi az országhatárokat és újabb termékek jelennek meg a kínálatban. A sörgyár fejlődésével párhuzamosan a rokoni szálak alakulását is megismerjük, és egyik lapról a másikra a bécsi nagyvilági élet kavalkádjában találjuk magunkat.

Saját történetet akart

Iglódi Csaba, a Kreatív egykori főszerkesztője, mostanában marketinggel és tanácsadással foglalkozik, így került egy üzleti szakmai program keretében a Dreher Sörgyárba, ahol ihletet kapott egy saját regény megírásához. „Rég vágytam arra, hogy legyen egy saját történetem, elmondhassam, amit a világról gondolok.” Ez hangzott el a sörgyár patinás kocsmájában a májusi könyvbemutatón, ahol a szerzőn kívül Békefi Gábor, a Dreher sörgyárak vezérigazgatója, dr. Török Róbert kereskedelmi történész és Nyáry Krisztián író mint beszélgetőtárs jelent meg. Itt megtudtuk azt is, a regény nem valósághű történelmi mű, hanem fikció, amelybe a szerző beleszőtte a sörgyár születésétől 1921-ig tartó időszak valóságos elemeit, üzleti dilemmáit, válsághelyzeteit és azok megoldásait is.

„A Dreher család története ugyanúgy egy startup vállalkozás volt, mint manapság. 150 év történelme, de ugyanakkor üzleti családállítás is ez a regény, mert örökölt talentum blokkokat jelentet meg”, hangsúlyozta a szerző, arra utalva, hogy a család többgenerációs történetében számos sikeres és tehetséges férfi szerepel, őket támogató kiváló feleségekkel. Az akkori üzleti kérdések akár a mai vállalatok dilemmái is lehetnének, így könnyű párhuzamot találni a működésükben.
Nyáry Krisztián a könyvbemutatón kiemelte, érdekes módon a cselekményben legmeglepőbb dolgok pont tényalapúak – bár én átlagolvasóként nem nagyon tudnám megtippelni, melyek voltak ezek.

Egy átalakított sétapálca és megvan a recept

A regény négy részben mutatja meg a Dreherek történetét. A könyv első fejezete Franz Anton Dreher gyermektelenségét tárgyalja, amely életének majdnem teljes hosszában sújtotta, hiszen a sors csupán a hetvenes évei közepén áldotta meg gyermekkel, miután a felesége halála után új asszony került a házhoz.

„A magtalan férfi Isten büntetése, ahogyan a meddő asszony is”

– hangzik el a tömeg soraiban, amikor a temetésre gyűlik a nép. Ezután indul a történet azon része, amely a kezdetekkel foglalkozik. Megismerjük egyenes jellemét, amint egy keserves pofon után élete céljául tűzi ki, hogy nem csapja be vásárlóit és kizárólag jó minőségű itallal szolgálja ki őket. Csaposból válik egy sörfőzde bérlőjévé, amelynek felvirágoztatásán teljes erejéből dolgozik. Élete alkonyán lehetősége van átadni tudását fiának, a kis Antalnak, aki nagyon nem akar sörkészítéssel bíbelődni. Franz Anton Dreher nagypapakorban született fia a művészetekért rajong, imádja bécsi iskoláját, de már a főzde szagától is undorodik. Nála bukkan fel az a generációkon át tartó áldozatvállalás, amely aztán Dreher Tivadart leszámítva sikeresen száll apáról fiúra.

„Örömmel élte volna tovább a diákéveket, de az atyai parancs kötelezte, búcsúznia kellett Bécstől. Sem testben, sem lélekben nem érett még férfivá, de bármennyire is ágált kilátástalan helyzete ellen legbelül, azért toporzékolni, pláne ellenszegülni a szülői akaratnak nem mert.”

A regény második részében Dreher Antal tanulóévei, ifjúkora, első, majd második angliai utazása a téma, ezzel egy időben a sörfőzde fejlődéséről is olvashatunk. Georg Meichl sörmester felügyelte Antal inaséveit, de – apjának tett ígérete ellenére – egyáltalán nem bánt vele kesztyűs kézzel: pofonokkal, szidással nevelte a fiút. Antal új iskolai barátja, Gabriel Sedlmayer, aki ugyancsak sörfőző család sarja, hívta fel a fiú figyelmét rá, hogy Angliában kell tanulni a sörkészítésről, ahol főzdék helyett gyárak vannak. Ekkor következik egy prágai, müncheni és angliai utazás, ezeken tapasztalatokat szerez a két fiú, és szert tesznek egy újfajta élesztőre is, amelyet bécsi malátával keverve a bécsi lager sör megalkotására használtak. De hogyan tettek szert rá? Egy átalakított sétapálca kellett csak hozzá, amellyel kísérőjüket átverve mintát vettek a főzetekből. Majd „…egy ügyesen kialakított apró laboratóriumban igyekeztek megfejteni a kiváló brit sörök titkát. A következő évek fényesen bizonyították, hogy kockázatos erőfeszítéseiket siker koronázta.” Érdekes megfogalmazás ez a lopásra. Nem mellesleg a könyv szerint innen datálódik a Dreher sörgyár átütő sikere az áttetsző, világosabb sör megjelenésével.

„A kis-schwechati főzde csillaga akkor kezdett újra fényesen ragyogni, amikor a brit mintára fejlesztett bécsi maláta és a megfelelő élesztő révén megszületett a bécsi láger sör, s elindult világhódító útjára.”

A harmadik tétel az első kettőnél némileg érdektelenebb. A szerző hosszan részletezi a még ifjabb, azaz második Antal szerelmi életét, udvarlását, esküvőjét, és Leopold Grubenstein újságíró-szerkesztő és Antal barátságát, együttműködésüket, Leopold újságkiadási terveit. A harmadik tétel, mondjuk úgy, csúcspontja az utolsó oldalon említett harmadik Dreher Antal fogantatása.

Thomas Mann színre lép

A negyedik tétel mind közül a legfordulatosabb, és a legsötétebb is. Három Dreher fiú is születik: Antal, Jenő és Tivadar, és az ő gyerekeikkel bővül tovább a család. Tivadar tragikus halála, aztán Jenő újszülött ikreinek halála, valamint egy halálos betegség sötét fellegeket hoznak a Dreher család egére. Ennek tetejébe még ott van az első világháború is, egy viharban leég a Dreherek istállója, meghal Leopold, a család támasza és tanácsadója, Dreher Jenő nagylánya pedig megszökik. Itt költözik át a történet Magyarországra, a kis kőbányai sörfőzdébe, ahol Jenő a magyarok számára is elérhetővé teszi a Dreher-sört.

Általánosan elmondható, hogy a regény lineáris felépítésű, azonban a fejezetek elején leírt állapotokat jellemzően utólag fejti ki a szerző. Franz Anton Dreher temetése után tudjuk meg, hogyan, mikor, milyen körülmények között érkezett Bécsbe. A következő fejezet elején Dreher már vagyonos sörfőzdetulajdonos, de csak utána ismerjük meg, hogyan lett azzá, hogyan alakult sorsa Bécsbe érkezésétől a sörfőzde sikeréig. Ugyanez tetten érhető a lopott élesztő esetében is. Az angliai utazásról oldalakon át olvashatunk, majd Dreher Antal hazatér, kibéreli apja sörfőzdéjét, angol mintára honosítani kezdi a malátakészítést, majd csak ezután, visszamenőleg tudjuk meg, hogy az angol gyárban egyébként mintát loptak a hordókból.

Amennyire zavaros ez, annyira szimpatikus a szerző hölgyek előtti tisztelgése. A bemutatón elhangzott, hogy Iglódi Csaba motivátorként használta a Dreher-férfiak mellett álló feleségeket, anyákat, lánytestvéreket, és kulcsszerepet szánt nekik a történetben. Példaként néhány: Franz Anton Drehernél a cigány lány és két felesége külön-külön is nagy jelentőséggel bír, a későbbi Dreher Antalnál felesége, Anna Herrfeldt is fontos karakter.

„Emeljük hát a poharunkat rájuk is: a Dreher család nőtagjaira: lányokra, asszonyokra és anyákra.”

Thomas Mann Buddenbrook-ház című műve a regény utolsó részében kerül csak elő, de ez nem csupán alkalmi utalásnak tűnik. Akár múzsaként szolgált, akár motiválta a szerzőt, távolról nézve a két alkotás testvére egymásnak. A német mű a 19. században játszódó realista családregény, akárcsak Dreherék története – noha utóbbi a 18. században kezdődik és jócskán belekúszik a 20. századba. Mindkét család számára kiemelkedő elvárás, hogy nevüket bejegyezzék a halhatatlanság nagykönyvébe. Az egész família minden tagja az üzleti siker elérésének szenteli az életét. Nem számítanak a családtagok egyéni álmai, tervei, ezekről a családi vállalkozás továbbvitele érdekében le kell mondaniuk. A kis Dreher Antal undorodva fogja be orrát a sörfőzde kapujában, de mégis sörgyáros lesz belőle, mert ezt választotta a család.

A két történet egyetlen lényeges különbségben tér el egymástól. Míg a Buddenbrook-ház a család tragédiáját mutatja meg, a családfő lelki válságát, hogy a számára kijelölt utat kell járnia és emiatt elnyomnia saját vágyait a családi vállalkozás sikerének érdekében, addig a Dreherek története a család felemelkedéséről szól. A családtagok, még ha ágálnak is a számukra megírt sors ellen, végül nevetve vetik bele magukat a munkába, boldogan nyomva el a saját vágyaikat. A Dreherek élete szinte végig meseszerű az első oldaltól az utolsóig: sikerrel átszőtt álomutazás apró kátyúkkal, amiben csak egy-egy pillanatra torpan meg a sörgyáros dinasztia diadalmenete, hogy aztán még nagyobb lendülettel haladjon előre.

A kevesebb néha több

A Dreher család történetének hosszáról szólva, az olvasás közben éli meg az ember, hogy a kevesebb néha több. Nemcsak arról van szó, hogy a jelenetek részletezése túl aprólékos, de számos epizód jelentéktelen, nincs hatása az eseményekre, néha nem is derül ki belőle semmi, csupán a terjedelmet növeli. Például, amikor a cigány asszony a Dreher Antalra való emlékezés estéjén felkeresi Leopold Grubensteint és a hintóban elmeséli a hajdani találkozás és tenyérjóslás emlékét. De Leopold újságkiadási terveinek történetszálát is teljesen feleslegesnek éreztem. A Dreher család életének szempontjából semmit nem ad hozzá a történethez, nincs utána semmi, ahogyan azok a bizonyos rajzok is csak „tömegnövelők”, amelyet a Wünsch fiú titokban rajzolt Dreher Antalról és törzsasztaláról. Színesebbé nem teszik a regényt, pedig gondolom, az lett volna a cél.

Ugyanígy nagy reménnyel olvastam Anna látogatását Leopoldnál, amikor Antal halála után reményét fejezi ki, hogy a jövőben is számíthat a férfira. Itt az olvasó azt remélheti, hogy az özvegynek fontos mondandója van és izgalommal falja a sorokat, aztán nem történik semmi rendkívüli. Igen, Leopold a jövőben is a sörgyár érdekeit fogja szolgálni.

De hasonló a Dreher Antal halálakor a kezében lévő boríték említése is: alaposan felcsigázza az embert, aztán magasról jó nagyot zuhanunk, mert a várt katarzis nem jön el. Az izgalom fokozása és egy pillanat alatt való szertefoszlása egyébként is jellemző a műre. Több cselekményszálnál olvastam úgy a sorokat, hogy azok előkészítenek valami nagy durranást; valami váratlanra számítottam, valami ördögire, valami egészen rendkívülire – sajnos hiába. Ez az a könyv, amelynél kitartásra van szükség a hosszú leírásokhoz.

De a Dreher-szimfónia ezzel együtt is kiemelkedő könyv. Nem lehet figyelmen kívül hagyni. Már ránézésre se: sötétzöld-arany külseje egy bőrkötésű 19. századi regényre emlékeztet, a barokkos, cirkalmas betűk ugyancsak egy letűnt kor emlékét idézik meg. Gyönyörű a könyv élfestése is, amelyen korabeli lovas jelenetek láthatók. Ez a fajta technika a 16. században terjedt el, amikor egy Cesare Vecellio nevű olasz festőművész elkezdte festeni a könyv lapjainak szélét, hogy díszesebbé tegye. Engem a napokban többször megszólítottak buszon, villamoson arról érdeklődve, milyen könyvet tartok a kezemben.

Nem csak a könyv külleme, terjedelme is csúcsra járatott. A kötet bemutatóján elhangzott, hogy kiadói részről eredetileg 250 oldalasra tervezték a könyvet, a végeredmény 427 oldal lett. Erről Iglódi Csaba elmondta, hiú ember lévén azt akarta, a könyv sok emberhez eljusson, és olyan legyen, ami magához húz. Valószínű ennek tudható be a számtalan részlet, sokféle leírás és a fő csapástól eltérő és attól független esemény, amelyek átszövik a regényt, így mindenki találhat benne kedvére való olvasmányt. És azt hiszem, nemcsak Iglódi Csaba, de ez az egész könyv meglehetősen hiú, és az az igazi célja, hogy mutogassa magát. Ebben a magamutogatásban azonban könnyedén jól érezheti magát az olvasó. Elutazhat egy másik, dicsőségesebb korba, ahol nincs internet, se Facebook, se NER, egy olyan korba, ahol lelassulhat és átélheti, milyen, amikor nem a 21. század mókuskerekében él. Itt még repkednek a csipkék, csillog az ezüst, gurgulázva nevetnek a dundi Dreher csecsemők és a jövendőbeli sörgyáras feleségek ujján megcsillan az arany jegygyűrű. A bemutatón feldobott kérdés azonban számomra megválaszolatlan maradt a könyv elolvasása után is: mi az pontosan, amit Iglódi Csaba a világról gondol?