Amikor egy hazugság ment meg egy életet

„Óvakodom az emlékektől, mert elgyengítik az embert, ezerszer szívesebben gondolok a régi öltözékekre, mint az emberekre, akik hordták őket, és még a ruhák gondolatától is elszomorodom, főleg, amikor megjelenik előttem Tibor meleg, színpompás köntöse, a méretben tökéletesen passzoló nadrágja, hosszú harisnyája, a drága kincs, amit szántszándékkal összemocskoltam. Akkoriban még nem tudtam ezt a ruhákról. Csak közönséges holmik voltak. Akkor még nem tudtam, milyen csodálatos érzés tiszta, új, jó szagú textíliát viselni a testemen. Most már tudom” – gondolja magában Tamás, miközben a németországi Mittelbau-Dora lágerben a priccsen fekszik, összekapaszkodva legjobb cimborájával, Hugóval.

Tamás, vagyis a történet elején inkább csak Tomi, egy beregszászi kiskamasz, aki szeret fára mászni, a fa tetejéről átlesni a szomszédos bordélyházba, kifigyelni az oda érkező vendégeket és meglesni az őket fogadó hölgyeket. Ebben a korban talán még nem is érti az ember, mit jelent pontosan a faji megkülönböztetés, de erre nincs sem idő, sem lehetőség. A Tomi elé dobált kavicsok – numerus clausus, csütörtöki robotmunka, kutyapiszok-lapátolás – egyre csak gyűlnek, „a háború kitörése után a Harmadik Birodalom pedig már nem kavicsokat csempészett a cipőkbe, hanem a Kárpátok szikláit”. Ezek marhavagonok formájában gördültek be a beregszászi vonatállomására 1944 augusztusában.

Az ez után következő közel egy év eseményeit nehéz szavakba önteni. A francia újság- és regényíró Véronique Mougin Ahol a tű átfér című kötetének főszereplője, Kiss Tamás sem hisz különösképp a „locsogás jótékony hatásaiban”, szerinte a hallgatás és feledés jelenti az igazi védőpáncélt. Megfeledkezni a barakkal szemközti, állandóan füstölgő krematóriumról, a híg levesről vagy a bikacsökütésekről, amit a kápók osztogatnak. Egy részletről, egy sorsdöntő pillanatról azonban ő maga sem feledkezhet meg: amikor úgy döntött, hogy ott a

„világegyetem éjsötét gödrében, ahol egy gyűszű kölcsönvétele olykor halálbüntetést von maga után, ahol egyetlen elvétett öltés szabotázsnak számít”, Tamás azt hazudja, hogy szabó, de valójában még életében nem fogott tűt és cérnát a kezébe, és csak arra számíthat, hogy neki is jutott az apja tehetségéből.

Az alma nem esik messze a fájától

A magyar fordításban idén tavasszal megjelent Mougin-kötet eredeti címe Où passe l’aiguille, ami egy francia szólás-közmondás első fele, teljes egészében így hangzik: Où passe l’aiguille passe le fil, azaz ahol a tű átfér, ott a cérna is átbújik, ami nagyjából annyit tesz, hogy az alma nem esik messze a fájától. Tominak viszont esze ágában sincs, hogy apja, Kiss Herman nyomdokaiba lépjen, és olyan cselédnek álljon, mint minden szabó. Ő westernfilmeket akar rendezni, és mindennap kezeslábast húzni, mint egy jóravaló vízvezeték-szerelő.

A Harz-vidéki lágerben töltött tizenegy hónap azonban megváltoztatja Tomi, vagyis már inkább Tamás elképzeléseit. A lágerben, ahol kincset ér minden ép holmi, a szabók munkája felértékelődik. A varrás egyenlő a túléléssel, egy plusz szelet kenyérrel, egy szem krumplival,

az életben maradással, azt ugyanis, akinek a zubbonyát a rendfenntartó kápók és barakkfőnökök nem találják megfelelőnek, vagy cipő nélkül, felsebzett lábbal jelenik meg az Appellplatzon, alkalmatlannak ítélik a munkaszolgálatra, ami egyenes út a következő transzportra a krematóriumba.

Apai tanácsok híján Tamás kénytelen autodidakta módon, a legjobb szabót, az ocsmány pofájú Zöldet utánozva megtanulni, hogy kell használni egyáltalán a varrógépet. Kicsit hiányoltam, hogy Mougin történetéből nem igazán kapunk választ arra, hogy Kiss Herman vajon miért nem akarta megtanítani Tamást varrni. Főleg azok után, hogy a beregszászi varróműhelyében hosszú órákon át beszélt nagyobbik fiának a szabómesterség művészetéről, a különleges textíliákról, amiket Oszkár bácsi szerzett be a külföldi útjai során. Dacból? De hát egy koncentrációs táborban a csak azért sem típusú hozzáállás nem vezethet sehova. Kíváncsi volt, a fia mire jut egyedül? Ez már elfogadhatóbb magyarázat, mégis, hasonlóan az előbbihez, talán nem egy ilyen helyzet a legmegfelelőbb pillanat, hogy egy apa elengedje az egyetlen életben maradt fiának a kezét.

Félreértés ne essék, nem szeretném Kiss Herman karakterét egy rossz apa figurájaként lefesteni, aki cserben hagyta a fiát. Sőt, lehet, ha akkor és ott Kiss Herman a szárnyai alá veszi a fiát, Tamásnak nem lett volna lehetősége kitaposnia a saját útját, ami a németországi munkatábor – plusz egy-két kanyar – után a párizsi haute couture nagyágyúi és a Champs-Élysées-n sorakozó nívós divatházak felé vezetett. Az Ahol a tű átfér vége ugyanis igazi sikersztori.

A pokol bugyrai után csillogó textíliák és darázsderekú manökenek körében találjuk magunkat, akiket a szupersztárok – Brigitte Bardot, Édith Piaf, John Lennon – kedvenc szabója, Kiss Tamás öltöztet.

A kis rokon lány könyvet ír az életemről

Nem sokkal a kötet első megjelenése után, 2018-ban Véronique Mougin egy interjúban arról mesélt, hogy a történet félig életrajzi ihletésű, fikciós elemekkel megspékelve. Mougin unokatestvérét ugyanis szintén deportálták és munkaszolgálatra kötelezték, róla mintázta a főszereplő Kiss Tamás félig valós, félig kitalált karakterét, aki az utolsó oldalakon a következőket fogalmazza meg: „A kis rokon lány könyvet ír az életemről, hosszasan kérdezgetett, jegyzeteket készít, átválogatja az iratokat,

sőt elment a Dorába, a lágerbe is, és megkért, én is tartsak vele. Olyan aranyos. De még nem jött a világra az az ember, aki rá tudna venni, hogy visszamenjek oda.”

A regény felépítésében a legérdekesebb, hogy az egyes szám első személyben elmesélt történetet gyakran megszakítja egy-egy mellékszereplő gondolata, ezek dőlt betűvel kerültek a könyvbe. Mintha így akarná a szerző felhívni a figyelmet arra, hogy itt most kilépünk a főhős narratívájából, és kívülről látunk rá az éppen zajló eseményekre. Legyen az a lágerben dolgozó cseh orvos, aki nem jósol hosszú életet az ifjabb Kissnek, édesapja feleségének írt levelei, egy angol katona gondolatai, miután csapatával felszabadították a tábort vagy a kedves Marianne szomszéd, aki kávézaccból jósolja meg Tamás jövőjét. Ezekkel a rövid megszólalásokkal – legyenek igazak a történetek vagy sem – egészül ki a főhős sztorija, amely egyébként 2017-ben ér véget Cannes-ban.

Az Ahol tű átfér főszereplője – és vele az olvasó – térben és időben is nagy utat tesz meg. Nemcsak azért, mert a kötet közel 500 oldalas, hanem azért, mert a sztori három különböző országban, három teljesen más világban játszódik. A szereplők, karakterek, érzések, prioritások, célok cserélődnek, ám egyvalami mégis átszövi mindet: a tű és a cérna, amelynek segítségével a szabó befoltozza a zubbonyt, ami megmenti a meggyötört lelkeket az éhhaláltól, a krematóriumtól, a fel-feltörő emlékektől, a rémálmoktól és az önmarcangolástól.

Véronique Mougin: Ahol a tű átfér (4990 Ft)

Fordította: Tótfalusi Ágnes

21. Század Kiadó, Budapest, 2023.