Darvasi László, a Telex-tárcák egyik szerzője kapja idén az Artisjus Irodalmi Nagydíját

2023. május 31. – 17:31

Másolás

Vágólapra másolva

Az Artisjus Egyesület 2006-ban hozta létre az Artisjus Irodalmi Díjakat azzal a céllal, hogy az előző év egy kiemelkedő, különösen értékes alkotását jutalmazza.

Az idei nagydíjat Darvasi László kapja – Az év légiutas-kísérője című novelláskötetéért, valamint teljes írói életművéért. Darvasi László 1962-ben Törökszentmiklóson született, Babérkoszorús és József Attila-díjas magyar író. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar-történelem szakának elvégzése után tanárként dolgozott. A rendszerváltás idején a Délmagyarország szegedi napilap munkatársa lett, részt vett a Pompeji című irodalmi folyóirat megalapításában. Az Élet és Irodalom című irodalmi folyóiratnak 1993 óta főmunkatársa, írói álneve Szív Ernő.

Az immáron Artisjus-nagydíjas kötet nem csak mutatja a ma magyar valóságát, de szagolja, érzi, öleli és érti is. A novellákat ”mesterdaraboknak„ nevezi a könyv kiadója, és a kiadás évében hatvanéves szerző valóban semmit sem bízott a véletlenre. Nincs olyan elem, mondat, szó, névelő, aminek ne jelenne jelentése vagy jelentősége később. Az év légiutas-kísérője dermesztően nagy próza, a mindenkori magyar novellatermésben is alapvetés, és kijelöli szerzője helyét a kortárs magyar irodalom élvonalában”

– írja laudációjában Grecsó Krisztián.

A Telex tárcarovatában megjelent írásait itt olvashatja el.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!