Távozik a Móra Kiadó főszerkesztője, Dóka Péter

2023. május 30. – 17:45

Távozik a Móra Kiadó főszerkesztője, Dóka Péter
Dóka Péter 18 év után köszönt el – Fotó: Iliás-Nagy Katalin

Másolás

Vágólapra másolva

Dóka Péter író 18 év után távozik a Móra Kiadótól, ahol 2005-től szerkesztőként, majd 2019-től főszerkesztőként dolgozott. Számos klasszikus és kortárs szerző írását gondozta. 2010-től szerkesztőként és íróként egyaránt aktívan vett részt a magyar gyermek- és ifjúsági irodalom megújítására irányuló törekvésekben.

Nevéhez köthető a Fekete István-sorozat felújítása, és fontos szerepe volt az ifjúságnak szóló, érzékeny témákkal foglalkozó Tabu könyvek megjelentetésében. Több általa szerkesztett kortárs könyvet szakmai díjjal jutalmaztak. Tevékenyen részt vett a Janikovszky-hagyaték feldolgozásában, közreműködésével jelent meg a Naplóm, 1938–1944 című kötet, melyben Janikovszky Éva fiatalkori naplóbejegyzéseit olvashatjuk korabeli fotókkal, családi relikviák képeivel gazdagítva.

Szerkesztője volt az egyik legolvasottabb és legtermékenyebb magyar regényírónak, Nógrádi Gábornak. A kortársak közül többek között J. Kovács Judit, Holden Rose (Kovács Attila), Marék Veronika, Mikó Csaba, Nyulász Péter, Pacskovszky Zsolt és Zágoni Balázs könyveit gondozta, szerkesztette.

Bolla Eszter szerkesztőtársával részt vett a Móra Kiadó több mint 40 éve futó Már tudok olvasni-sorozatának megújítási folyamatában.

„Hálás vagyok Péternek elkötelezett munkájáért. Meghatározó tagja volt a kiadóban zajló műhelymunkának, szakmai tudásával, nyitottságával és kreativitásával jelentős mértékben segítette a kiadó értékteremtő munkáját. Személyében legrégebbi munkatársunktól válunk el.

A jövőben remélem, több ideje lesz már eddig is sikeres írói pályáját folytatni, ambícióit beteljesíteni

– mondta el Janikovszky János, a Móra Kiadó tulajdonos-vezérigazgatója. Dóka Péter a jövőben tervei szerint családja mellett írói és oktatói munkájára szeretne koncentrálni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!