Nem szólalhat fel az Eurovíziós Dalfesztiválon Zelenszkij

2023. május 12. – 11:33

Másolás

Vágólapra másolva

„Zelenszkij úr kérésének, hogy szólhasson az Eurovíziós Dalfesztivál közönségéhez (…) az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének vezetése sajnálatos módon nem tud eleget tenni, mivel az ellentétes lenne az esemény szabályaival” – írja az szövetség (EBU) egy közleményében.

Az EBU felhívja a figyelmet arra, hogy a dalfesztivál alapvetése a politikamentesség, és ez nem teszi lehetővé, hogy bárki is politikai közleményeket tegyen a verseny alatt.

„Az EBU a kezdetektől támogatását fejezte ki arra, hogy a BBC rendezze a 2023-as Eurovíziós Dalfesztivált az ukrán közszolgálati műsorszolgáltató, az UA:PBC nevében, hogy Ukrajna, az ország zenéje, kultúrája és kreativitása mindhárom élő műsorban hangsúlyosan szerepeljen” – írják. „Nem kevesebb mint 11 ukrán művész, köztük a tavalyi győztes Kalush Orchestra is, fellép vagy szerepel az elődöntőben vagy a döntőben.”

A versenyt tavaly a Kalush Orchestra nyerte, így a szabályoknak megfelelően most Ukrajnában kellene rendezni a 2023-as fordulót. Háborús övezetben viszont ez egyértelműen lehetetlen, ezért zajlik jelenleg is a verseny Liverpoolban.

„A rendezvény arculatát egy ukrán tervezőügynökséggel közösen hozták létre, és a műsor során felcsendülő mellékzene is ukrán zenészekkel együttműködve készült. Emellett Ukrajna 37 helyszíne lesz látható a ”képeslapokon„, rövidfilmeken, amelyek bemutatják a részt vevő művészeket, mielőtt színpadra lépnének” – írja a szövetség.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!