Ed Sheeran négy óra alatt hét dalt írt, miután kiderült felesége rákbetegsége

2023. május 1. – 08:35

Másolás

Vágólapra másolva

„Megkaptuk a diagnózist, és másnap Ed lement a pincébe, és négy óra alatt hét dalt írt. Vannak, akik naplót írnak, hogy feldolgozzák az érzéseiket. Ed, ha valami nagyon intenzív történik vele, elmegy, és ír egy dalt” – mondta a brit énekes, dalszerző, Ed Sheeran felesége, Cherry Seaborn abban az életrajzi sorozatban, amit a Disney+ készített az énekesről. Az énekes az adásban azt mondta, a zene számára mindig terápiás hatással bírt, már gyerekkorában is így használta, írja a Daily Mail.

Ed Sheeran feleségénél második várandóssága idején diagnosztizáltak daganatos megbetegedést, amit a várandósság alatt nem lehetett kezelni, meg kellett várniuk, amíg megszületik a baba, ezért lényegében titkolták a terhességet. A brit énekes második lánya tavaly májusban született meg, arról azonban nem tudni, hogyan alakult azóta felesége terápiája.

Felesége megbetegedését Sheeran is rosszul viselte, emiatt 2022-ben egy depressziós periódust is megélt. Az énekes nemrég hosszú, érzelmes Facebook-posztban jelentette be, hogy májusban megjelenik új albuma, az akusztikus Subtract, ami egyben azt is bemutatja, mitől zuhant depresszióba tavaly.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!