Meghalt Szélyes Imre színész

2023. április 25. – 11:41

Másolás

Vágólapra másolva

79 éves korában elhunyt Szélyes Imre, Jászai Mari–díjas színművész, rendező, szinkronszínész, írja a Színház Online.

Szélyes Imre 1944-ben született Marosvásárhelyen. 1966-ban végzett a helyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben. 1966–1982 között a temesvári Állami Magyar Színház tagja volt. 1982-ben áttelepült Magyarországra és a kecskeméti Katona József Színház tagja lett.

1983–1986 között a veszprémi Petőfi Színházban, 1986–1992 között a Népszínházban és a Budapesti Kamaraszínházban játszott. 1992-től a Nemzeti Színház, majd 2000–2012 között a Pesti Magyar Színház színésze. 1993-tól a Nemzeti Színiakadémia, 2000-től a Pesti Magyar Színiakadémia tanára volt. Rendszeresen szinkronizált is.

Kovács Frigyes és Szélyes Imre Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájának próbáján 2017-ben. Fotó: Rosta Tibor / MTVA
Kovács Frigyes és Szélyes Imre Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájának próbáján 2017-ben. Fotó: Rosta Tibor / MTVA

Utoljára a Bormámor című színdarabban lépett fel 2017-ben Béla, a mester főszerepét játszva és Tamási Áron Ősvigasztalás című drámájában a Békéscsabai Jókai Színházban, amiben Botár Mártont játszotta.

Legutóbb a Magyar Passió és a Kincsem című filmekben láthattuk, de játszott a Csodatopán című 1984-es magyar mesefilmben, és A néma levente című, 1979-es tévéfilmben is.

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!