Harmincezer forintos ezüst Petőfi-emlékérmét bocsátanak ki a magyar költészet napján

2023. április 11. – 07:37

Másolás

Vágólapra másolva

Április 11-én bocsátják azokat az új emlékérméket, amelyeken Petőfi Sándor és a Nemzeti dal szerepel. Az ezüstérmét 30 ezer, a színesfém változatot 7500 forintért lehet megvenni, írja a Bank360.

A magyar költészet napjára adja ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a 200 évvel ezelőtt született Petőfi Sándornak és a 175 évvel ezelőtt kitört 1848–1849-es forradalomnak és szabadságharcnak emléket állító különleges pénzeket. Az érmét kétféle változatban adják ki, van

  • a tükörfényes ezüst változat 30 ezer forintos névértéken, ebből összesen 6 ezer darabot vernek;
  • és a színesfémből készült, selyemfényű verzió, amelyik 7500 forintba kerül, 8 ezer példány lesz belőle.

Mindkét pénzérme 52,5 milliméteres átmérőjű, az érmék egyik oldalán a költő arcképe látható majd, a másikon a Nemzeti dal első sorai olvashatók. Az emlékérmékkel elméletben vásárolni is lehet, bár befektetési szempontból nem igazán érdemes.

Fotó: Bank360
Fotó: Bank360

Petőfi Sándor egyébként nem most kerül először magyar pénzre. A szabadságharc költője szerepelt régen a papír 10 forintoson is, amellyel először 1947. július 25-től lehetett fizetni. Az infláció miatt a petőfis bankjegyet 1992. szeptember 30-án vonták ki a forgalomból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!