Meghalt az S Club 7 popcsapat sztárja, Paul Cattermole

2023. április 7. – 18:22

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön holtan találták dorseti otthonában az S Club 7 brit popegyüttes egyik énekesét, Paul Cattermolét. A hírt családja közölte, azt írták: „Nagy szomorúsággal jelentjük be szeretett fiunk és testvérünk, Paul Cattermole váratlan halálát.” A zenekar ezt posztolta:

Az S Club 7 londoni popegyüttest a Spice Girls korábbi menedzsere, Simon Fuller hozta létre. Tagjai Bradley McIntosh, Hannah Spearritt, Jo O'Meara, Jon Lee, Paul Cattermole, Rachel Stevens és Tina Barrett voltak, 1998-ban alakultak.

Első kislemezük, a „Bring It All Back” az első helyig jutott az Egyesült Királyságban. A 2000-ben megjelent „Never Had a Dream Come True” az együttes első és egyetlen top 10-es kislemeze lett az Egyesült Államokban. Miután Cattermole több tévéműsorban is szerepelt, többek között a Miami 7, L.A. 7 és Hollywood 7 és a Viva S Club című műsorokban, négy stúdióalbum és 11 kislemez után 2002 júniusában kiszállt az együttesből, a többiek S Club néven folytatták, de 2003-ban feloszlottak. 2014-ben ismét összeálltak, de csak egy turné erejéig.

A zenekar 2023-ban újból bejelentett egy 11 állomásos turnét, az Egyesült Királyságban és Írországban játszottak volna.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!