Lily Allent egyáltalán nem lepte meg, hogy ADHD-val is diagnosztizálták

2023. április 3. – 13:48

Másolás

Vágólapra másolva

A The Times magazinnak adott interjúban Lily Allen angol énekesnő arról beszélt, egyáltalán nem lepte meg, amikor felnőttkori figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral, azaz ADHD-val diagnosztizálták – írja az Independent.

A 37 éves énekesnő úgy fogalmazott „családi vonás” náluk a figyelemzavar, és szerinte csak azért diagnosztizálták ilyen későn, mert Amerikában sokkal komolyabban veszik ezt az orvosok, mint Angliában.

„Elmentem egy orvoshoz, és azt mondta: Gondoltál már erre valaha is? Én pedig azt mondtam: Hát, igen, gondoltam már rá.”

Allent csak nemrég diagnosztizálták ADHD-val, de korábban több alkalommal is célzott rá, hogy más mentális egészségügyi problémákkal, köztük a poszttraumás stressz szindrómával (PTSD), a szülés utáni depresszióval és a bipoláris zavarral is küzd.

Allen az interjúban arról is beszélt, mióta színészkedik is, megtanulta „fegyelmezni” magát, ami teljesen új dolog számára.

Az énekesnő nemrég az alkohol- és drogfüggőségéről is nyíltan beszélt. Két éve egy podcastben beszélt arról, hogy 2014-ben, amikor Cyrust kísérte annak turnéjára, fontolóra vette, hogy kipróbálja a heroint – ekkor jött rá, hogy szembe kell néznie a démonjaival. A turné előtt szokott rá az Aderall nevű gyógyszerre, hogy minél gyorsabban lefogyjon, majd az alkoholra is rákapott, hogy elnyomja a gyógyszer hatását. Az énekesnő négy évig volt újra függő, majd ismét elterelésre ment, azóta tisztán él, nemrég házasodott össze David Harbour színésszel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!