„Nemzeti kincs vagyok” – kiabálta a mentősöknek Eszenyi Enikő, a Játékszín szerint csak viccelt

2023. április 3. – 15:10

Másolás

Vágólapra másolva

Nem gondolta komolyan Eszenyi Enikő, csak viccelődött azzal, hogy „ő egy nemzeti kincs” – reagálta a Telex kérdésére a Játékszín azzal kapcsolatban, hogy Verebes István nemrég arról beszélt, a színésznő azt követelte a mentőktől, hordágyon vigyék le, mert „ő egy nemzeti kincs”, miután a Csodálatos vagy, Júlia! című darab februári főpróbáján eltört a csuklója.

Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő és rendező három év szünet után vállalt szerepet Budapesten, miután 2020-ban a Vígszínház társulatának több egykori neves tagja azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a vezetése alatt elviselhetetlen, megfélemlítő légkör uralkodott a színházban: agresszív és diktatórikus módszerekkel vezette az intézményt, rendszeresen megalázta munkatársait, többen emiatt hagyták ott a színházat az elmúlt években. Eszenyi belebukott a botrányba, lemondott a színház igazgatói posztjáról, és sokáig csak vidéki színházakban vállalt szerepeket.

Februárban tért volna vissza Budapestre, a Játékszín színpadán, a Csodálatos vagy, Júlia! című darab főpróbáján viszont lesérült, ezért hónapokkal el kellett halasztani a bemutatót.

A Blikk írta meg, hogy Verebes István Kadarkai Endre Szavakon túl című műsorában többek között azt mondta:

„Eszenyi a jelek szerint nem tanul. Egy ilyen tehetséges, fantasztikus képességű nő, aki rendezőnek is nagyszerű, arról azt hallom, hogy amikor a Játékszínben eltörte a csuklóját és hívták a mentőt, azt kiabálta, hogy hordágy.

Erre mondták a mentők, hogy ha valaki eltöri a csuklóját, nem szoktak hordágyat hozni. Eszenyi viszont azt felelte, én egy nemzeti kincs vagyok.”

Az esettel kapcsolatban kerestük a Játékszínt. A színház a Telexnek azt írta, a baleset a február 22-i nyilvános (fotós) főpróba tizedik percében történt, „a mentők kiérkezéséig már csak a Játékszín művészei és Bank Tamás igazgató tartózkodott a színpadon. Bank Tamás megerősítette:

az idézett mondat elhangzott a mentő szakápoló felé, viccből, kvázi a balul elsült próba okozta feszültséget oldandó.”

A Játékszín hozzátette, „értetlenül áll a nyilatkozattal szemben, amelyet olyan személy tett, aki nem volt jelen a Játékszínben sem a Csodálatos vagy, Júlia! próbafolyamata alatt, sem pedig a fotóspróbán. Verebes István komolyabb színházi szakemberként ismert, mint aki mendemondák alapján informálja a közvéleményt egy saját személyét semmilyen ponton nem érintő témában.”

A színház emellett tagadta a Blikk értesüléseit, miszerint „a Játékszínben többeknek szemet szúrt [Eszenyi] fellengzős, olykor lekezelő stílusa a kollégáit, sőt, a rendezőt érintően is”. A Játékszín szerint a vezetőség felé „nem érkezett efféle panasz a próbafolyamat során”.

Nem Eszenyi balesete volt az egyetlen ok, ami miatt csúszott az előadás bemutatója. Március 23-án az előadás másik fontos szereplője, a 88 éves, Kossuth-díjas Pásztor Erzsi bejelentette, hogy kiszáll a produkcióból. Pásztor akkor az Indexnek azzal indokolta a döntését, hogy nem tudta volna vállalni a sűrű próbafolyamatot Eszenyi visszatérése után. Bár a távozásáról mást nem mondott, a pletykák szerint az idős művésznő kapcsolata sem volt felhőtlen Eszenyivel, amire a fent idézett műsorban Verebes is utalt: „Pásztor Erzsi miatta hagyta ott a Játékszínt” – mondta.

A Blikk kereste Pásztor Erzsit is, aki a lapnak annyit mondott: „Szerencsére már vagyok olyan helyzetben, hogy csak abban játszom, amihez kedvem van és amiben örömömet lelem.”

Kérdésünkre a Játékszín leszögezte, hogy Pásztor nem a színházat, csak a produkciót hagyta ott (legközelebb április 28-án, a Nyolc nő című előadásban lép színpadra a Játékszínben).

„A Csodálatos vagy, Júlia! próbafolyamata alatt nem volt konfliktus, a művészek és valamennyi színházi munkatárs azon igyekezett, hogy a rangidős színésznő kellemesen érezze magát. A színház külön, ingyenes parkolót biztosított például Pásztor Erzsi művésznőnek” – írta a színház.

A hányattatott sorsú előadást a tervek szerint május 6-án mutatják be, Pásztor Erzsi szerepét Varga Mária vette át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!