700 millióval támogatna az állam egy filmet II. Rákócziról, csak még nincs, aki megcsinálja

A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

Pro Libertate! címmel készülhetne történelmi játékfilm II. Rákóczi Ferencről, amire a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő 700 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást át is utalt a Nemzeti Filmintézetnek – csakhogy egyelőre nem jelentkezett be rá senki, hogy elkészítse, így a projekt áll – tudta meg az rtl.hu.

Úgy tudják, hogy a film gyártását legkésőbb 2024 végéig be kell fejezni, azaz legkorábban 2025-ben lenne látható, feltéve, hogy lesz rá pályázó. A rtl.hu megkereste a Nemzeti Filmintézetet, hogy megtudják, kik készítik a filmet, de azt a válasz kapták, hogy a filmszakmai döntőbizottság még nem határozott a Rákóczi-film támogatásáról. A szervezetnek ugyanis átutalt az állam 700 millió forintot, de mivel nem érkezett be ilyen témájú pályázat a filmintézethez, egyelőre nincs kinek odaadni.

A finanszírozás és elbírálás az NFI támogatásai esetében úgy néz ki, írják, hogy a filmeseknek be kell nyújtaniuk a pályázatot egy adott alkotásra, és ha a a bizottság azt szponzorációra alkalmasnak minősíti, akkor odaítélheti támogatásként a gyártási költségek 50-100 százalékát. Jelenleg még nem érkezett pályázat Rákóczi-témában.

A lap megemlíti, hogy az NFI 2020-as közleménye szerint támogattak már egy Rákócziról szóló filmkezdeményezést, bár akkor még sorozatról volt szó. Akkor tartalomfejlesztésre ítéltek oda néhány millió forintot. A sorozat is a Pro Libertate! címet viselte volna vagy viselné, rendezőként Vidnyánszky Attilát jelölték meg.

Kövess minket Facebookon is!