Mondanám, de nehezen megy

Tényleg csak öt percedet veszem igénybe, és nagyon köszi, hogy meghallgatsz. Ne haragudj, nem vagyok jó könyvnepper, annyira nem, hogy ezt a könyvet sem akarom neked eladni. Egy Panka nevű lány írta, aki autista. Á, neked is van autista ismerősöd? Igen? Nekem is van. Illetve nem ő, hanem a lánya autista. Nem találkoztunk sajnos nagyon rég, már akkor nem találkoztunk, amikor még nem született meg Hanna. Az én lányom is abban az évben született, szóval a kezdeti évek… érted. Elég melós akkor is, ha egészséges a gyerek. Egészséges. Mindegy, már kimondtam. De legalább a Facebookon tartjuk a kapcsolatot. Illetve látom a posztjait, lájkolni is szoktam. Azért az a pár mondat is jó néha, hogy mi van vele. Mondjuk, ha találkoznánk, és vele lenne a lánya, valószínűleg vágnék egy sajnálkozó arcot, majd rögtön eszembe jutna, hogy tuti ezt utálja a legjobban, és akkor meg csak zavarban lennék. Fogalmam sincs az autizmusról.

Panka írásai rövidek, elég melós neki írnia. Van egy kis laminált lapja, amin betűk vannak, elmutogatja rajta betűnként a szavakat. Az anyukája hangosan ismétli, leírja, esetleg visszadiktálja, és Panka írja be a gépbe egy írássegítő szoftver segítségével. Így készült a könyv, durva, nem? Így is érettségizett. Neked van érettségid? Ja, hülye vagyok, bocs. Alap.

Szóval itt ez a könyv, csupa nagybetű, rövidebb szakaszokból áll, kerek gondolatokból. Például ilyenekből:

„HOMÁLYOSAN IS JÓ VOLT, ÉLESEN IS IZGALMAS. IZGALMAK JÖNNEK EGYRE, MÁSRA. MINDENT LEHET MONDANI RÁM, CSAK AZT NEM, HOGY UNATKOZNÉK. VAGY HOGY VELEM UNALMAS LENNE AZ ÉLET. NÉHA LEHETNE EGY KICSIT EGYSZERŰBB. DE EZ VAN, HOMÁLYOS, ÉLES, IZGALMAS.”

Pár influenszer ölni tudna pár ilyen mondatért, nem? Nem a kétségbeesett depresszió sugárzik belőle. Elolvastam, és nem akartam azonnal felvágni az ereimet, érted. Ami mellbe vágott, az az, hogy mennyire jól ismeri saját magát. Pedig csak huszonhat éves. Huszonhat évesen ha én így ismertem volna magam, most nem itt lennék. Biztos coach lennék, és bőröndből élnék menőbbnél menőbb szállodákban.

Valahol olvastam már, hogy minden autista másképp autista. Panka Panka módon az, így is ír róla. Ha jól értem, az érzékei, a tudata és a teste között nem megfelelően vannak összedugva a kábelek, nem úgy érzékeli a világot, ahogy kellene (?), és nem úgy uralja a testét, ahogy szeretné. Erős fényben színes napszemüvegeket hord, viszont görkorizik, kiállításokra jár, és dolgozik futárként. Szinte állandóan mozog, néha hangoskodik. Megtapintja maga körül a világot, mert nemcsak a tárgyakról kap ilyenkor információt, hanem a kezéről, az ujjairól is. Folyamatos stimuláció az élete. Nekem többnyire már sikerül úgy lenyomnom a napi BKV-t, hogy nem kell kivenni a kezem a zsebemből. Éveim mentek el a tökéletes technikára.

„SOKKAL TÖBB ÉLMÉNYRE, SZÍNRE VÁGYOM. ÉS MÉG TÖBBRE. NÉGY FAL KÖZÖTT NEM LEHET ÉRZELMEKET TANULNI. SOK MINDENT LEHET, DE EZT BIZTOSAN CSAK KINT LEHET. SZÓVAL KIFELÉ, SEGÍTSETEK KIFELÉ.”

Teljesen igaza van. Megőrülnék, ha nem járhatnék a természetbe, bringázhatnék vagy futhatnék a haverokkal. Mondjuk, egy éve nem voltam sehol. Te is? Vagy te sem! Hahaha… ugye? Amikor ráérnél, pont szar az idő, vagy beteg a gyerek. Vagy mindkettő. Igen, lassan nekem is mennem kell, pedig a legfontosabb részekről nem is mondtam semmit. A lényeg, hogy a szánalom fel sem merül benned, ha elolvasod, semmi sajnálat. Én inkább pici dühöt éreztem, hogy nem lehet egyszerűbben kommunikálni Pankával. Mondjuk, mikor mentem oda egy autihoz azzal, hogy figyelj, kommunikálni akarok veled? Amúgy is hülyeség, mert mi az, hogy egyszerűbben? Gyorsabban? Mindenhez a legkisebb erőfeszítéssel akarunk hozzájutni, elkényelmesedtünk. Bosszant, ha megint javítják a hülye mozgólépcsőt. Lemerült a teló. A futár nem talál ide, kihűl a kaja. Satöbbi.

Tudod, elsőre az is zavart, hogy csak nagybetűkkel ír. Mint a nyugdíjasok a neten, hehe. A nagybetűket nehezebb olvasni, mert a lelógó, fölálló szárak nélkül minden betű egyforma magas, kevésbé különböznek egymástól. Így lassabban olvasol, van időd értelmezni. Ahogy a kommenteket is meg szoktuk rágni, mielőtt félreértjük őket és indulatból válaszolunk.

Inkább az jutott eszembe, hogy miközben rengeteg hülyét el kell viselni nap mint nap, az autik között egy csomó jó arc lehet, akikhez pedig nem jutunk közel, vagy nem jutnak ki hozzánk. Persze kérdés, hogy fel vagyunk-e készülve arra, hogy valaki egy pillanatra megállítson bennünket, és mosolyogva végigmutasson az életünkön.
Nézd! Ott, úgy és ennek, így nincs értelme. De már megszoktad, meggyőzted magad, így alakult ki, tulajdonképpen nem rossz. Kívülről jól néz ki, belülről meg te tudod.
Te tudod? Pankának elhiszem, te is el fogod hinni, ezért mutogatom itt neked ezt a könyvet.

Sokan csinálnak karriert abból, hogy pénzért megmutatják neked, mennyire van félregombolva rajtad a kabátod. Persze ezeknek a megmondóembereknek fontos az elején valami traumás sztorival előállniuk, hogy drogosok, szexfüggők, idegenlégiósok voltak, mit tudom én. De nézzünk rájuk, most már minden rendben van, bőröndből élnek menőbbnél menőbb szállodákban, és csak neked, csak most, kicsi pénzért elmondják, hogy jöttek ki belőle, győzték le, léptek át rajta. Panka most is autista, és az is lesz.

Azzal a trolival már el akarsz menni. Oké. Kösz ezt a pár percet. Tessék, itt a könyv. Annyit még, hogy ez sem olyan, hogy elejétől a végéig elolvasod egy szuszra, szerintem elég apránként, néhány gondolatot. Én Vonnegut és a Biblia közé tettem a polcon. Azok is ilyenek.

„AZ ÉN HÁTIZSÁKOM. LETENNI VALÓSZÍNŰLEG SOHA NEM LEHET TELJESEN, DE EZ NEM BAJ MÁR. A CÉL, HOGY NE LEGYEN ÉLHETETLENÜL NEHÉZ. MOST AZT ÉRZEM, HOGY EGYSZER NEKEM IS VÉKONY, LAPOS, KÖNNYEN HORDHATÓ ZSÁKOM LESZ.”

Pataki Panka – Pataki Klára: Mondanám, de nem megy – Autizmus testközelből. Jezsuita Kiadó, 2022.