Meghalt Jeff Beck, minden idők egyik legnagyobb hatású rockgitárosa

2023. január 12. – 05:53

Meghalt Jeff Beck, minden idők egyik legnagyobb hatású rockgitárosa
Jeff Beck 2013 októberében Los Angelesben – Fotó: Kevin Winter / Getty / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Hetvennyolc éves korában elhunyt Jeff Beck, minden idők egyik legnagyobb hatású rockgitárosa, írja a BBC. A brit zenész pályája elején Eric Clapton helyére került be a Yardbirdsbe, majd Rod Stewarttal közösen megalakította a Jeff Beck Groupot. Az általa használt hangszínekkel, technikájával újradefiniálta a gitárzenét a hatvanas években, és olyan irányzatokra volt hatással, mint a heavy metal, a jazz-rock vagy a punk. A Rolling Stone 2011-ben az ötödik helyre rangsorolta Becket a „Minden idők 100 legnagyobb gitárosa” című összeállításában.

Beck halálhírét hivatalos Twitter-oldalán erősítették meg. A zenész váratlanul bakteriális agyhártyagyulladást kapott, és szerdán békésen elhunyt. „Családja nevében mélységes mély szomorúsággal osztjuk meg Jeff Beck halálának hírét” – áll a közleményben.

A halálhírre reagálva Rod Stewart a legnagyobbnak nevezte Becket. Az Instagramon egy közös képet posztolt Jeff Beckkel és ezt írta: „Jeff Beck egy másik bolygón élt. A hatvanas évek végén elvitt engem és Ronnie Woodot az USA-ba a Jeff Beck Group nevű zenekarával, és azóta nem néztünk vissza”.

Jimmy Page, a Led Zeppelin alapítója hathúros harcosnak nevezte Becket, dicsérte „látszólag határtalan” zenei képzelőerejét, amely képes volt „az éteri zenét becsatornázni”.

Mick Jagger, a Rolling Stones frontembere egy olyan videót osztott meg, amelyen együtt játszanak Beckkel, és azt mondta: a zenei élet elvesztette a világ egyik legnagyobb gitárosát, és „mindannyiunknak nagyon fog hiányozni”.

„Nagy megtiszteltetés volt Becket ismerni és együtt játszani vele: nem tudom kifejezni, mennyire szomorú vagyok” – búcsúzott a Black Sabbath frontembere, Ozzy Osbourne.

Brian May, a Queen gitárosa Becket „a gitározás abszolút csúcsának” és „átkozottul jó embernek” nevezte. Gene Simmons és Paul Stanley, a Kiss tagjai is megemlékeztek a gitárosról. Paul Young a Twitteren azt írta: „Mindenki szerette, aki ismerte, a gitárosok gitárosa volt.”

Amikor Jeff Becket 2009-ben másodszor is beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be, azt mondta: „Azért játszom úgy, ahogyan játszom, mert ez lehetővé teszi, hogy a lehető legbetegebb hangzásokkal álljak elő. (…) Nem érdekelnek a szabályok. Valójában, ha nem szegem meg a szabályokat legalább tízszer minden dalban, akkor nem végzem jól a munkámat.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!