Tavasszal jön a Fehér éjszakák rendezőjének új filmje Joaquin Phoenixszel

2023. január 10. – 21:21

Másolás

Vágólapra másolva

2023-ban új filmmel jelentkezik Ari Aster, az Örökség (Hereditary) és a Fehér Éjszakák (Midsommar) rendezője – írja a Variety. A korábban Disappointment Blvd néven futó projekt végül a Beau is Afraid címet kapta, főszereplője Joaquin Phoenix, aki – mint a címből talán sejthető – fél.

A friss előzetes alapján a film azt mutatja meg több évtizedet felölelő időkeretben, hogy egy paranoid férfi, Beau haza akar menni az anyjához, de az erőfeszítését folyamatosan akadályozza irracionális rettegése. Beau útja a stúdió beharangozója szerint „epikus odüsszeiaként” írható le, a trailerből pedig úgy tűnik, a film világában nem válik el élesen a realitás és a férfi fejéből kipattanó paranoid képzelgések. Ennek ellenére a Beau is Afraid nem horror lesz (bár ijesztő elemek azért kerültek bele), az IMDB vígjáték, dráma, rejtély kulcsszavakkal írja le a 2023 áprilisában debütáló filmet.

A Beau is Afraid lesz Ari Aster harmadik közös munkája az A24 stúdióval a 2018-ban és 2019-ben megjelent első két filmje után. Az elvárások az egekben vannak, az Örökséget és a Fehér éjszakákat ugyanis mind a kritikusok, mind a nézők körülrajongták, pedig a horror műfajában mostanság ez nem túl gyakori.

A Beau is Afraidben Joaquin Phoenix mellett Nathan Lane, Patti LuPone, Amy Ryan, Kylie Rogers, Parker Posey, Stephen McKinley Henderson, Hayley Squires, Michael Gandolfini, Zoe Lister-Jones és Richard Kind is játszik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!