Kovács Ákos: A transzideológia nevében megcsonkított gyerekek egyértelműen jelzik, mi a valódi cél

2022. december 24. – 09:26

Másolás

Vágólapra másolva

Interjút adott a Mandinernek Kovács Ákos, amiben kifejtette nézeteit a világról, a közéletről, a háborúról és a karácsonyról is. A Kossuth-díjas énekes szerint Oroszországnak aligha érdeke Európa szétzilálása, a megfigyelésalapú világállam kiépítése javában zajlik, és a globális liberalizmus se Istent, se embert nem ismer.

„Akinek füle van a hallásra, szeme a látásra, nagyjából sejthette, a történet hova futhat ki” – mondta a háborúra utalva az énekes, hozzátéve, hogy a nála hozzáértőbb, okosabb emberek a kisközösségek megerősítésében, a felelősségteljesebb, önellátásra képesebb életmód kialakításában hisznek. „Ki kell szakadnunk a mindennapokat uraló globális rendszerek kényelméből, csak így csökkenthetjük az ideológiai nyomásgyakorlás esélyeit” – fejtette ki a véleményét. Ilyen nyomásgyakorlásnak nevezte például a készpénz megszüntetését, ami szerinte a szabadság drasztikus csökkenésével, végső soron elvesztésével jár.

Kifejtette, hogy az ő koncertjén biztosan nem lesz ukrán zászló, és hogy szerinte az ukrán politikusok arrogánsak, és leplezetlenül gyűlölik a magyarokat. Azt azonban megjegyezte, hogy büszke Magyarországra, amiért háborús helyzetben ukrán menekültek százezrein segített. „Béke várhatóan akkor lesz, ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy ez a húzás nem jött be, és leállítják a hadiszállításokat.”

„Szakértő egészen biztosan nem vagyok, az ember néha azt sem tudja, mit higgyen el a rászakadó hírek közül, de annyi biztos, hogy itt elképesztően aljas játszma folyik, elsősorban Európa ellen, ami aligha lehet az oroszok érdeke.”

Szóba került az ellenzék külföldről érkező kampánytámogatása is, amiről Ákos azt mondta: egy horrorisztikus történet, egyedülálló mélypont az újkori magyar történelemben.

Az énekes egyébként aggódva figyeli a fiatal generációt, a digitális bennszülötteket, akik számára „természetessé válnak a központi narratívák, amelyek megszabják, mitől kell félni, hogyan kell gondolkodni, milyen morálisnak hazudott irányt kötelező elfogadni”. Példaként a „klímahisztériát” hozta fel, megjegyezve, hogy „amíg az éghajlatváltozás kapcsán rendezett csúcstalálkozókra több száz magángéppel érkeznek a nagy hatalmú résztvevők, egyik se dumáljon nekem a klímáért érzett felelősségről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy akik folyton a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről papolnak, valójában az emberiség csökkentését értik alatta.”

Az interjú legerősebb mondata azonban kétségkívül az, amit a „se Istent, se embert nem ismerő globális liberalizmus”-ról mondott az énekes: „a társadalommérnökösdi, az erőszakos bevándoroltatás, a párhuzamos társadalmak létrehívása, a mezőgazdaság és az élelmiszerellátás tönkretétele az állítólagos zöldpolitika érvei mentén, az energia-útvonalak szétzilálása, a transzideológia nevében megcsonkított gyerekek egyértelműen jelzik, mi itt a valódi cél.”

„Összességében úgy tűnik, az emberiség visszametszésén, a teremtett világ lerombolásán dolgozó erők mintha siettetnék a katasztrófa felé tartó folyamatot.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!