Kiss Tibor Noé elköltözött Magyarországról: „Mert egy olyat, mint én, bármikor céltáblává lehet tenni itthon”

2022. november 20. – 16:41

Másolás

Vágólapra másolva

Kiss Tibor Noé idén költözött el külföldre, a Literán írt arról, miért döntött amellett, hogy Magyarországon kívül folytatja az életét. Kiss elsőként a tavalyi, melegellenessé eltérített gyermekvédelmi törvényt hozta fel érvként, mint írja,

„Egy idő után szinte már visszasírtam a korábbi kultúrkampfos időket, amikor aberráltként emlegettek. Ezeket a minősítéseket valahogy meg lehet szokni, azzal viszont már nehéz mit kezdeni, amikor hazugságokat állítanak rólad, és a személyed ellen uszítanak.”

A magyar irodalom egyik fontos szereplője, emellett a Telex tárcarovatának szerzője ezután hozzáteszi, tavaly nyár óta folyamatosan rászálltak, „transzpropagandistaként” állították őt be.

„Egy idő után nyomasztóvá vált az a kontraszt, amiben éltem. Az ismerőseim és a barátaim az »elismert írót« látták bennem, miközben elemi egzisztenciális problémákkal és félelmekkel küzdöttem. A folyamatos kampány, a plakátok, a hírek elől nehéz volt elbújni, mindezek hatása lassan beszivárgott a mindennapjaimba, felszívódott bennem”

– írja. Kiss Tibor Noé hozzáteszi, július elsején költözött el Magyarországról Szlovéniába végül, de évek óta gyűltek benne a negatív érzések.

„Évek óta abban élek, hogy újra és újra elővesznek, mert egy ”olyat„, mint én, bármikor elő lehet húzni a kalapból, céltáblává lehet tenni.”

Kiss írt arról is, hogy a propaganda által kiváltott gyűlölet és a félelem hatására úgy érezte, mindenkitől eltávolodik és „kilóg”. Egy iskolát, ahol fellépett, később LMBTQ-iskolaként kezdték gúnyolni, írja. Mint kiemelte, több meghívását és fellépését is lemondták különös indoklás nélkül. Kiss hozzáteszi: transzkérdésekben sok mindenben ő is konzervatív álláspontot foglal el, de itthon a Nyugaton felbukkanó kérdésekről felesleges is beszélni, amíg az alapokat sem értik az emberek:

„Ez Magyarország, ahol még azzal a ténnyel sem tudunk mit kezdeni, hogy bizonyos sportágakban évtizedek óta rendszerszinten bántalmazzák a fiatal sportolókat – itt soha nem lesz átoperált emberből olimpikon.”

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!