Chris Hemsworth átmenetileg visszavonul a színészettől

2022. november 19. – 07:53

Másolás

Vágólapra másolva

Chris Hemsworth ausztrál színész, akit a világ leginkább a Marvel-filmek Thorjaként ismer, bejelentette, hogy átmenetileg visszavonul a színészettől, mert több időt szeretne a családjával tölteni. A színész azután jutott erre az elhatározásra, hogy a National Geographic Limitless című dokusorozatában szerepelt, és ebben saját magán próbált ki mindenféle módszert, amivel a tudomány az emberi életet próbálja meghosszabbítani.

Az egyik epizódban alapos genetikai tesztet végeztek Hemsworthön, ami fényt derített arra, hogy két APOE4 génnel rendelkezik, az apjától és az anyjától is örökölt ilyet. Ez a kombináció pedig az Alzheimer-kór alaposan megemelkedett kockázatával szokott együtt járni.

A sorozatot készítő Disney felajánlotta a színésznek, hogy a diagnózist és az erre adott reakcióját kivágják a sorozatból, de Hemsworth úgy döntött, vállalja, hogy lássa ezt is a közönség, azt mondja, szeretné, ha ezzel is motiválná az embereket arra, hogy jobban figyeljenek oda az egészségükre.

Hemsworth azt mondja, a visszavonulása csak időleges, de ha a sorozattal kapcsolatos sajtóturnéja véget ér, egy ideig nem vállal új munkát, mert a szembenézés a saját halandóságával ráébresztette, hogy több időt kellene a családjával töltenie. Hogy ez a gyakorlatban mennyiben fogja befolyásolni a filmes karrierjét, nem tudni, jelenleg két projekt fut, amiben a színész szerepel: a netflixes Extraction 2 már az utómunka fázisában van, az új Mad Max-film, a Furiosa forgatása pedig éppen a napokban fejeződött be (ebben Hemsworth a főgonosz Immortan Joe-t alakítja).

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!