A derekegyházi Szentháromság-templom nyerte idén a Média Építészeti Díját

2022. november 13. – 09:24

Másolás

Vágólapra másolva

Az Építészfórum által 18 éve alapított Média Építészeti Díjra ebben az évben összesen 76 épületet, 59 tervet és 29 épített környezeti munkát neveztek a tervezők, írja az Építészfórum.

A legjobb épület díját idén a zsűri a Váncza Műveknek ítélte oda a derekegyházi Szentháromság-templomért, amely 777 év után nyújt újra önálló imahelyet a településnek.

A tervek közül a zsűri Rátgéber Lászlónak a palkonyai pincesor revitalizációját célzó tervéért ítélte oda a legjobbnak járó elismerést.

Hasonlóan az elmúlt évekhez, a gálaesten az alkotók mutatták be saját projektjeiket: a díjért versengő épületeket és terveket, melyeket a média és szakma képviselői értékeltek. A zsűri mellett a közönség is megoszthatta véleményét előzetes online szavazás formájában. A közönségdíjat az épületek közül az alsóbogáti Magtár rendezvényterem nyerte el, melyet az MM Művek tervezett.

A közönségtől legtöbb szavazatot kapó terv díját az Archi.doc Építésziroda, a Narmer Építészeti Stúdió, a Fejérdy + Bartók Műterem és a CAN Architects vehette át a PPKE új Campusa meghívásos tervpályázatra benyújtott munkájukért.

A szervezők negyedik éve adják át az épített környezet kategória közönségdíját, melyben idén a GINKGO-Zöld Építész Iroda és a MICROarchitects munkája, az Égigérő Óvoda bizonyult a legjobbnak.

Idén a médiazsűri elnöke Bagi László (Forbes) volt, a tagok: Földes András (HVG), Liptai Lívia (Telex), Rajcsányi Gellért (Mandiner), Szilágyi Róza Tekla (Artmagazin), Zubreczki Dávid (építészeti mesemondó), Zsuppán András (Válasz Online). A médiazsűri munkáját elismert szakmai szereplőkből álló zsűri segítette: Gutowski Robert, Tőrös Ágnes és Weiszkopf András építészek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!