Ez a világ legizgalmasabb filmje, pedig egy szó sem hangzik el benne

A klímaváltozás miatt manapság már nem olyan jó móka természetfilmeket nézni, mint régen. Gyakran előfordul, hogy óhatatlanul lelkiismeret-furdalást érzünk, miközben mondjuk az óceánok pusztuló élővilágára figyelmeztet minket egy komor alak. Természetfilmet nézni lekerült a laza szombati délutáni gyerekes programok listájáról – egészen mostanáig. Csütörtöktől a mozikban A tölgy – Az erdő szíve című díjnyertes, francia természetfilm, ami kerek 80 percre elfeledteti velünk a bűntudatot.

A filmben egy éven keresztül kísérhetjük végig egy kétszáz éves tölgyfa életét annak összes lakójával. A pár milliméteres lárvától a méteres szárnyfesztávolságú sólyomig, a föld alatti rétegektől a lombkoronaszintekig ismerjük meg azt a változatos élővilágot, ami akár csak egyetlen fán is előfordulhat.

Nem történik semmi különös, a hatalmas fa ágain ideggyenge vörös mókus rohangál, harkály kopácsol rendíthetetlenül, akárcsak egy szombat hajnalban flexelő szomszéd, törzsén egy vaddisznó vakarózik kéjesen. Látunk borzokat osonni, nutriát fürdeni, héjákat vadászni, és egy minden lében kanál szajkó párt, akik úgy kommentálják az eseményeket, akár Statler és Waldorf, a Muppet show két öregje.

Nincs komor alak, sem pedig egyetlen baljós szó – sőt egyetlen szó sem.

A történéseket nekünk magunknak kell felfejtenünk, akár ha egy képeskönyvet lapozgatnánk, miközben úgy izgulunk a főhőseinkért, akár egy kisgyerek.

Mert biztos vagyok benne, hogy mindenkinek lesz kedvence, kinek a fa gyökerei közt motozó erdei egerek, kinek a kioktató párttitkárra hasonlító kék cinege, kinek a csábítóan bámuló őz. Az enyém egyértelműen a makkzsizsik avagy tölgymakkormányos lett, akinél cukibb élősködőt nehezen tudnék elképzelni.

A tölgy – Az erdő szíve koncepciójában erősen emlékeztet a nálunk Csodabogarak (Minuscule) címen ismert francia animációs sorozatra, amiben szöveg nélkül, a rovarok látószögéből lehetett nézni a világot, izgulni a szúnyogok Forma–1-én, megcsodálni a pókok mérnöki pontosságú hálóit, nevetni a hangyák munkamániáján. De míg a Csodabogarakban csak a természet hangjai szóltak, itt A sivatagi show-t megidéző zenei betétek teszik szórakoztatóbbá az eseményeket.

Nehéz egészen pontosan megfejteni, hogy mégis mitől olyan csodálatosan izgalmas A tölgy, hiszen nincsenek benne őrült fordulatok, sem hatalmas tanulságok, nem szerepelnek benne vörös szőnyegen pipiskedő sztárok, és az operatőre sem kapott még Oscar-díjat, bár megérdemelné.

De mindez talán nem is fontos, bőven elegendő, hogy működik. Pont úgy, ahogy egy igazi erdőfürdőzés, amikor kimegyünk a természetbe, és talán a friss levegőtől, talán a mozgástól, a napfénytől vagy egy nagyra nőtt pöfeteg gomba megtalálásától egészen új erőre kapunk. Természetterápia, csak éppen a moziban.