Meghalt Anne Heche

2022. augusztus 12. – 19:59

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva


Meghalt Anne Heche amerikai színésznő, egy héttel azután, hogy autóbalesetben súlyosan megsérült. A halálhírt családja erősítette meg, miután korábban bejelentették, hogy lekapcsolják az életfenntartó gépekről. 53 éves volt – írja a Guardian.

A színésznő augusztus ötödikén szenvedett súlyos autóbalesetet Los Angelesben, napokig feküdt kómában.

Anne Heche a nyolcvanas évek végén lett ismert az Another World című amerikai szappanopera szereplőjeként. A 35 évadon és közel 9000 epizódon át futó napi sorozatban négy éven át alakította egy ikerpár mindkét tagját, amiért Emmy-díjat is kapott. A kilencvenes években lett igazi mozisztár, szerepelt az Al Pacino-féle gengszterfilm, a Donnie Brascóban, a tinihorror műfajt felfuttató Tudom, mit tettél tavaly nyáron-ban, Harrison Forddal a Hat nap hét éjszaka című romantikus kalandfilmben, illetve Hitchcock legendás Psychójának újrafeldolgozásában.

A sajtó akkor kapta fel igazán a nevét, amikor 1997-től három éven keresztül járt együtt az amerikai média egyik legnagyobb talkshow-sztárjával, Ellen DeGeneresszel. A biszexuális Heche a szakításuk után férjhez ment, és két gyereke is született. Később azt mondta, a coming outja után évekig nem kapott szerepajánlatokat Hollywoodban.

Anne Heche és Ellen DeGeneres 1998-ban egy színházi premieren – Fotó: Hector Mata / AFP
Anne Heche és Ellen DeGeneres 1998-ban egy színházi premieren – Fotó: Hector Mata / AFP

A kétezres években a független filmek és színházi szerepek felé fordult, musicalekben szerepelt, kapott is jelölést a Broadway legnagyobb presztízsű díjára, a Tonyra a Huszadik század című darabért, amiben a legendás színésznőt, Lily Garlandet alakította. Az utóbbi években kicsit eltűnt a nyilvánosság elől, csak kisebb tévésorozatos szerepei voltak.

Egy interjúban arról beszélt, hogy sokáig voltak komoly mentális problémái, illetve hogy az apja gyerekkorában szexuálisan zaklatta. A magánéletét emellett is tragédiák övezték, a négy testvéréből három meghalt, a húga csecsemőkorában, a nővére néhány évvel ezelőtt agydaganatban, az öccse pedig 18 éves korában autóbalesetben (Heche több interjúban elmondta, hogy ez szerinte öngyilkosság volt).

A téma érzékenysége miatt ebben a cikkben nem jelenítünk meg reklámokat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!