Szexuális bűncselekmény vádjával vették őrizetbe a kétszeres Oscar-díjas rendezőt, Paul Haggist

2022. június 19. – 21:37

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Őrizetbe vették Olaszországban Paul Haggis kétszeres Osar-díjas kanadai rendezőt, aki ellen vizsgálat indult szexuális bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt, írja az MTI az olasz ügyészségre hivatkozva.

A 69 éves rendező a Puglia tartománybeli Ostuniban tartott filmfesztiválra érkezett kedden. A LaPresse olasz hírügynökség és egyéb olasz orgánumok is lehozták a brindisi ügyészség közleményét, miszerint vizsgálat indult ellene egy fiatal nő bejelentése alapján. A nő azt állította, hogy megerőszakolták.

Antonio Negro és Livia Orlando ügyészek szerint a nő a történeteket követően orvosi segítségre szorult. Úgy tudni, a nőt a többnapi kényszerített szexuális együttlétet követően egy férfi kísérte el vasárnapra virradóra Brindisi repülőterére, ahol „magára hagyták dacára testileg és lelkileg megrendült állapotára”. A La Repubblica információi szerint a nő három napig volt a férfival egy hotelszobában.

Haggis ügyvédje egyelőre nem reagált az értesülésekre. Az ügyészség közleménye azt írja, hogy a repülőtér személyzetének és a rendőrségnek feltűnt a nő zavart állapota, és „elsősegélyt követően a brindisi rendőrfőkapitányságra vitték, majd onnan kivizsgálásra egy helyi kórházba”. A nő ezután feljelentést tett. A rendőrség részleteket nem közölt az ügyről, egyelőre annyit tudni, hogy a nő angol. Haggis családja vasárnap Amerikából csatlakozott a rendezőhöz, ők azt kérték, hallgassák ki minél hamarabb Haggist, mert a férfi „teljesen ártatlannak vallja magát”.

Haggis forgatókönyvíró, filmproducer, valamint filmes és televíziós rendező. Az Oscar-díjat 2006-ban kapta meg a Ütközések című drámája rendezéséért. Ő írta a Millió dolláros bébi és a Casino Royale forgatókönyvét. Haggist egyébként a Harvey Weinstein-botrány során több nő is szexuális zaklatással vádolta meg, bár a rendező ezt tagadta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!