Magyar lett a legjobb rövidfilm a világ egyik legnagyobb animációs filmfesztiválján

2022. június 19. – 07:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Turai Balázs Amok című alkotása lett a legjobb rövidfilm az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon, ami talán az egyik legnagyobb esemény ebben a kategóriában a világon; idén több mint 13 ezer akkreditált vendég vett részt a franciaországi rendezvényen – írta a Cartonbreew.com.

A díj az elismerésen túl azzal is jár, hogy Turai filmje automatikusan kvalifikálja magát az Oscar-jelölésre is.

Az Amokról a hazai Friss Hús filmfesztivált bemutató cikkünkben írtunk:

Lehet, hogy nem mindenkiben van egy gonosz, anarchista, maga körül mindent elpusztító manó, de az Amok főszereplőjében egészen biztosan, és annyira lehetetlenül megkeseríti az életét, hogy az első percekben, a lánykérés pillanatában egy brutális autóbalesetben szénné is ég. Innen pedig kínkeservesen, de feláll, ehhez viszont a gonosz manóval is meg kell tanulni bánni. Turai Balázs (Róma bukása, Oligarchia) filmje színpompás, pszichedelikus, és amikor már azt hisszük, rémisztő és öncélú lesz a végéig, akkor mutatja meg igazán, hogy miről szól.

A film trailerért pedig itt lehet megnézni:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!