1975-től összesen 41 különböző ügynök jelentett Moldova Györgyről

2022. június 13. – 09:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Moldova Györgyöt „Bolygató” fedőnéven 1975-től kezdődően vonták ellenőrzés alá, 41 különböző ügynök jelentett róla, derül ki az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára (ÁBTL) Facebook-bejegyzéséből.

A június 4-én elhunyt szerzőt azért figyelték meg, mert a dokumentumok szerint szerzői estjein ún. „fellazító tevékenységet” tanúsított.

Az ÁBTL által közzétett egyik jelentésben például ez olvasható:

„Szerzői esteken tanúsított magatartásával, kétértelmű politikai tartalmú megnyilvánulásaival hallgatóságának a társadalmi rendszerünkről alkotott véleményét negatív irányba befolyásolja.”

Moldova György 1952-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola dramaturg szakára járt, 1957-ben letett államvizsgái után viszont a diplomáját már nem vehette át. Diplomamunkáját ugyanis a Rajk-perről írta, és azt osztályfőnökének, Háy Gyulának olvasta fel, akit azonban az 1956-os forradalomban és szabadságharcban játszott szerepéért „menet közben” letartóztattak, az új osztályfőnök pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Moldova változtasson témát. Ő erre nem volt hajlandó, és a főiskolát otthagyva bányásznak állt. Diplomáját csak jóval később, 1986-ban vehette át.

1958-ban a filmgyárba kerül dramaturgnak, 1964-től szabadúszó íróként dolgozott. Rendkívül termékeny író volt, félszáznál több szépirodalmi, harmincnál több riportkönyve jelent meg, több mint tízmillió általa írt könyv kelt el, és több színdarabját is bemutatták.

Moldova soha semmilyen politikai pártnak nem volt tagja, baloldali rokonszenvét azonban soha nem titkolta. Nagy vihart kavart például Kádár Jánosról írott munkája, és sarkos kijelentései is nagy feltűnést keltettek: hevesen tagadta az egykori pártfőtitkár bűneit, akit proletár szentnek is nevezett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!