Tarr Béla és Pálfi György feminista westernsorozatot készítene a férfigyilkos alföldi asszonyok történeteiből

2022. június 6. – 22:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Tarr Béla és Pálfi György közösen készítenek sorozatot Fata Morgana címen az AMC Networksnek – derül ki a Variety cikkéből.

Tarr a producere, Pálfi pedig a rendezője lesz a feminista westernként hivatkozott sorozatnak, amelynek minden bizonnyal Pipás Pista történetéből és más alföldi legendákból mixelték össze a forgatókönyvét. A sztoriról tudható néhány információ ugyanis lényegében megegyezik a híres esettel, illetve az arról keringő legendákkal: egy Viktória nevű nő külsejét elváltoztatva, pipás férfinak öltözve gyilkolászásba kezd, elnyomott asszonyok férjeit vadássza le a magyar vidéken. „Közép-Európa valós legendáin alapuló, lebilincselő thriller, amely mélyebb témákat is mer feszegetni” – mondta a sorozattervről Harmi Gábor, a Queenside Pictures munkatársa.

Pipás Pista életéről számos mítosz kering, de néhány biztosnak tekinthető információ azért fennmaradt róla. A valóságban Fődi Viktóriának hívták, 1882-ben született Szegeden, nagy nyomorban nőtt fel. Apja alkoholista volt és bántalmazó, egyes források szerint tizenévesen, cselédkorában megerőszakolta a gazda, akihez tartozások fejében beadták dolgozni. Nála 27 évvel idősebb férjétől – akihez szintén kényszerből ment hozzá – öt gyereke született, de közülük csak egy maradt életben, a férfi pedig, akivel Átokházán (a mai Ásotthalmon) éltek együtt, szintén erőszakos és bántalmazó volt. Miután férjével elváltak (vagy eltűnt az első világháborúban, erről ellentmondásos információk érhetők el), a nagyszüleitől örökölt tanyán élt magányosan. Igen erős testalkata és ereje miatt a környéken hírhedt volt, rendszeresen férfinak öltözött, állítása szerint azért, hogy magasabb napszámot kapjon.

A környéken az 1920-as évek folyamán több gazda öngyilkos lett, és mint utóbb kiderült, egy részüket Pipás Pista végezte ki öngyilkosságnak álcázva tettét, mert erre bérelték fel az áldozatok feleségei. A tettekre 1932-ben derült fény, 1933-as tárgyalásán Pipás Pistát végül két konkrét férfi meggyilkolásával vádolták meg, azt nem tudni, csak őket, vagy többeket is eltett láb alól. Halálra ítélték, de később kegyelmet kapott Horthy Miklóstól, végül 1940-ben tüdőtágulatban halt meg a Budapesti Gyűjtőfogházban.

A korabeli Alföldről egy másik, férfiakat érintő gyilkosságsorozatból is inspirálódhattak az alkotók: az 1910-20-as években a Tiszazugban tömegesen mérgezték arzénnal erőszakos férjeiket a kényszerházasságokban élő asszonyok. Pálfi György egyik korábbi filmje, a Hukkle alapötlete is innen származik.

Frissítés 2022.06.07. 11:12-kor:

A megfilmesítési jogokat tulajdonló AMC Networks a Telexet arról tájékoztatta, hogy a sorozat jelenleg az előkészítési-fejlesztési fázisban van, a finanszírozás véglegesítéséhez további befektetőket várnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!