Kováts Adél: Az nem működik, hogy az ember bejelenti, most pofon vágnálak

2022. június 4. – 09:42

Kováts Adél: Az nem működik, hogy az ember bejelenti, most pofon vágnálak
Fotó: Veiszer Alinda műsora

Másolás

Vágólapra másolva

„Én egyet tehetek: képviselem azt, hogy a művészet szabad, a gondolat szabad – nem szabados, szabad –, és ha ezt elveszik a művészektől, akkor saját magukat lövik lábon”

– fejtette ki véleményét Kováts Adél, a Radnóti Színház igazgatója a művészeti szabadságról Veiszer Alinda e heti, egyórás műsorában (amit jelképes összegért itt lehet megnézni). A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, jelenlegi színházigazgató beszélt a #metoo következményeiről, szóba kerültek a személyes határai és az is, hogy belefér-e neki a Playboy magazinban való szereplés.

A műsorban előkerültek a színésznő Nemzeti Színházban töltött évei, ahol olyan nevekkel játszhatott együtt, mint Kállai Ferenc, Sinkovits Imre és Bessenyei Ferenc. Azt, hogy kivel, milyen kapcsolatot tudott ápolni, a régi nagyok közül „teljesen személyiségfüggő”. Míg Sinkovits Imrével távolibb volt a kapcsolata, mivel „nehéz partner volt”, addig Kállaival szinte atyai, barátai szinten tudtak együttműködni. Korábbi szerepeivel kapcsolatban elmesélte, hogy Tordy Gézával az Amerikai Elektrát „repülésnek” élte meg, de utána Az utazás az éjszakában című színdarabot szerette volna megcsinálni vele a rendező, ami Kováts Adél szerint rettenetes volt. „Géza is szenvedett, én is, nem értettem mit szeretne.”

A #metoo következményeire, illetve az azt követő változásokra áttérve Kováts elmesélte, hogy olyan szempontból volt értelme, hogy a sokan hátraléptek és elkezdték kívülről vizsgálni a saját helyzetüket, a színészek és a rendezők egyaránt.

„A színház az rettentő fontos, az életünk, de én úgy gondolom, hogy az emberi egészség, és az, hogy egy személyiség egészséges maradjon, az mindennél fontosabb”

Elmondta, hogy ő is el tud annyira merítkezni egy munkában, hogy sok dolgon átlendül. „Nagyon sok mindent elfogadok, elviselek és nagyon sokszor volt már az, hogy szerintem többet is kelleténél.” Nem konkrét példán keresztül érzékeltetve elmondta, hogy ez picit olyan, mint a gyereknevelés: ha egy gyereknek elmondja az ember, hogy valami miért nem volt helyes vagy jó, akkor azzal felállít egy értékrendet, a színházban a rendező állít fel egy hasonló, szakmai értékrendet.

Fotó: Veiszer Alinda műsora
Fotó: Veiszer Alinda műsora

A #metoo pozitív eredményének tartja, hogy mindenkiben ott van egy bizonyos szintű fegyelmezettség. Azonban balettművész férje példáján keresztül, félve megjegyezte, hogy férjének, amikor tanít, mindig meg kell kérdezni a tanítványoktól, hogy hozzájuk érhet-e. Ez mára evidencia, de korábban nem ez volt jellemző. Kováts Adél szerint ez egy olyan „zsigeri szakmában”, mint a színészet, nehéz dolog.

Egy színházi próbafolyamat közben, ahol például van egy pofon, aligha működik az, hogy leáll az ember és bejelenti, hogy „itt most van egy pofon, szóval pofon vágnálak.”

„Azért az nem lenne jó, ha az életből kiveszne az élet”

– zárta a gondolatot.

Hogy a színházában dolgozók mennyire vállalnak be bulvárszerepléseket, mennek el műsorokba, esetleg valóságshow-kba, Kováts Adél színházigazgatóként azt mondta: másképp lehet népszerűséget szerezni ma, mint az ő idejében. „A mi időnkben, tíz évvel a kereskedelmi tévék indulása előtt, rengeteg jó minőségű munkával lehetett látszani és bekerülni a köztudatba – ma van egy ilyen út és egy más út.” Szerinte ebben kell megtalálni az egyensúlyt. A napi sorozatokba való bekerülés tud például problémát okozni a leterhelés miatt.

Saját határairól azt mondta, hogy a Playboy magazin felkérése egy olyan szint volt, ami neki már nem fér bele. Hiába használja egy színész a testét mint eszközt a szakmájában, számára ez egy bizonyos határon túl volt.

Aktuálisabb kérdésekre áttérve beszélt arról, hogy az orosz-ukrán háború minden szinten megviseli, rengeteg érzés van benne és figyeli is a napi történéseket. Megrázza maga a háború és az emberek veszteségei, de a politikai helyzet is. Balettművész férje miatt rengeteg olyan ismerősük, kapcsolatuk van akik orosz-ukrán vegyes házasságban élnek. „Ez egy pokoli helyzet” – fogalmazott.

Előkerült Dörner György kinevezése az Új Színház élére, amiről még a Tarlós István vezette főváros döntött 2011-ben. Ezt megelőzte egy szakmai bizottsági javaslat, amiben Kováts Adél is részt vett. A döntésről akkoriban azt mondta, hogy „ez nem hiba, hanem bűn” – majd megkérte Tarlóst, hogy vonja vissza a döntését. Ez az őszintesége soha nem ütött vissza, sem a volt főpolgármester oldaláról, sem más tekintetben.

A színházigazgatóként neki addig nem számít, hogy ki a fenntartója, amíg a művészi szabadságát ezzel nem korlátozzák.

„Úgy gondolom, hogy egy magánszínház esetében van lehetőség beleszólásra – már ha valaki olyat működtet –, de szerintem egy államnak felelőssége és kötelessége, hogy közszolgálati tevékenységet folytasson. A művészetet támogatni közszolgálati tevékenység.”

Szerinte attól kezdve, hogy a fenntartója – a Radnóti Színház esetében a főváros – őt odaválasztotta, a pályázata alapján bizalmat szavazott neki, utána az a normális, ha eszerint vár el dolgokat. Felelősségre vonás például abban az esetben jöhet szóba, ha üres a színház.

A szakmájában és az országban kialakult árkok kapcsán azt mondta: vakvágánynak tartja a jelenlegi helyzetet, és vérzik a szíve a fiatalokért. Arra a kérdésre, hogy igazol-e majd olyan színészeket, akik az SZFE-n végeztek vagy csak Freeszfe-seket fog, annyit válaszolt, hogy

„Én tehetséges embereket szeretnék igazolni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!