Ötvenhét embert vezettek ki a Tool budapesti koncertjéről, mert a telefonjaikat nyomkodták

2022. május 26. – 06:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A szervezők tájékoztatása szerint ötvenhét embert kellett kivezetni a Tool keddi budapesti koncertjéről szabályszegés miatt, az esetekről jegyzőkönyv is készült. A Live Nation az Azonnali.hu megkeresésére közölte az adatot.

Az amerikai zenekar az önálló koncertjein nemcsak a felvétel készítését tiltja meg, hanem azt is, hogy a rajongók bármilyen céllal elővegyék a telefonjaikat. A szigorú szabályra már a jegyen is felhívták a figyelmet.

Márkus Éva, a Live Nation PR-osa a lapnak elmondta: „Az angol részt a produkciótól kaptuk – és a turné minden helyszínén szóról szóra pontosan ugyanez a szöveg volt, a magyar rész ennek az angol szövegnek a fordítása.”

Az eset azért kapott nagy figyelmet, mert a Bikini gitárosát, Lukács Petát is kivezették a koncertről, és ő ezen annyira felháborodott, hogy minderről egy Facebook-videót is készített.

A Tool egy 1990-ben alakult amerikai zenekar. Ha mindenáron kategóriák közé akarnánk szorítani a zenéjüket, akkor arra a progresszív metál lenne a legpontosabb kifejezés. Eddigi karrierjük során négy Grammy-díjat nyertek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!