Nádas Péter: Egész életemben kerültem a közhelyeket, most lubickolhattam bennük

2022. május 21. – 07:00

Nádas Péter: Egész életemben kerültem a közhelyeket, most lubickolhattam bennük
Fotó: Veiszer Alinda műsora

Másolás

Vágólapra másolva

Veiszer Alinda műsorának új részében a Kossuth- és József Attila-díjas íróval, Nádas Péterrel beszélgetett. Az interjú apropóját az író legújabb, Rémtörténetek című regénye adta, a történeté, amelynek kulcskérdése az izoláció, az emberi egyenlőtlenség, a kirekesztés és az a rettenetes agresszió, ami Nádas szerint szétzúzza az ember karakterét. Egyebek mellett azokról az időkről is mesél, mikor a „fekete seggűek” közé tartozott, és arról a kilencévnyi csöndről is, mikor nem publikálhatott.

,,Ez volt mindig a legnagyobb problémám, valahogy a kezeim között mindig terebélyesednek a munkák” – mondja az egyik, talán leghíresebb kortárs magyar író Veiszer Alinda műsorában május 19-én megjelent, Rémtörténetek című regényével kapcsolatban, amely a kiadó weboldala szerint 464 oldalas. A kötet alapötlete már az 1970-es években megfogalmazódott Nádas Péterben, első feljegyzéseit és iratait pedig mindmáig egy berlini levéltárban őrzik. "Visszakértem a jegyzeteket, de csak másolatokat küldtek” – meséli Nádas a műsorban, amelyet egy jelképes összegért itt lehet megtekinteni.

Új regényének egyik központi témája az izoláció, a története is egy a külvilágtól elzárkózó faluban játszódik. Az író azt mondja, többek között arra is kíváncsi volt, hogy a „különböző nyelvek, nyelvi regiszterek hogyan élnek egymás mellett egy olyan önálló környezetben, ami hátat fordít a külvilágnak.” Az izoláció mellett a kötet rémtörténeteiben szerepet kap az agresszió, egymás kihasználása és semmibevétele, a kiszolgáltatottság és a megalázás is. A műsorvezető itt visszautal Nádas egy korábbi esszéjére, amiben azt írja, hogy ,,minden ember szörnyeteg”. És ez igaz is, helyesel az író, „az emberi lény egy animális lény, magában hordozza a saját állatiasságát.” Ebből az állatiasságból ered az a durvaság, a bántás és az agresszió, ami kíméletlenül kiszorítja a jóságot az emberből, ami szintén egy kulcsfontosságú gondolata a Rémtörténeteknek.

Szóba kerül egy olyan ideális társadalom képe is, ahol az emberek között kölcsönösség és egyenlőség van, nem pedig kirekesztés és agresszió. Nádas, aki több nemzetet és társadalmat is vizsgál, azt mondta, hogy talán Svájcot lehetne mondani, ahol ez megvalósul, „de ez nagyon merev társadalmat szül" és ,,nagy önfegyelmet is kíván”.

Veiszer feleti, Magyarországon mit vár a közösségétől, erre Nádas Péter azt feleli, várni semmit nem vár, ,,mert ha várok, az már egy negatív álláspont, akkor már a saját elvárásaimat, igényeimet elvárom másoktól. Én inkább azt csinálom, hogy megfigyelek, ki mire hajlamos, ki mit ad, ki mit vár el, ki mit igényel, és ezek az igények, várakozások és szükségletek egymáshoz milyen rendszerekbe állnak össze spontán módon. Korrupt rendszerekbe vagy pedig a tárgyalás és a megbeszélés rendszereibe?" – kérdez vissza. Vannak olyan országok is, ahol az „igények, várakozások, szükségletek korrupt rendszerekbe állnak össze spontán módon”, és Nádas úgy látja, mindenhol van korrupció, csak van, ahol rafináltabban vagy épp szofisztikáltabban működik.

„Nem létezik olyan demokrácia, ahol jó újságírók ne fedeznék föl és ne lepleznék le azokat a korrupciós hálókat, amik beépülnek és mozgatják a társadalmat”

– tette hozzá.

A beszélgetés során szóba kerül az a kilenc év is, mikor a szavaival élve a „fekete seggűek közé" tartozott:

,,Abban a kilenc évben egy sorom sem jelenthetett meg, de azonkívül sem lehettem jelen. A könyveim is csak nagyon alacsony példányszámban voltak megtűrve. A ‘60-as évek közepe és vége felé volt még egy-két megjelenésem, de ennyi. ’89-ben szólaltam meg először ismét a Magyar Rádióban.”

Erről a kilenc év csöndről később azt is mondja, hogy „az én renitenciám volt, a kilenc év pedig a diktatúra válasza". Majd mesél azokról az időkről is, amikor ,,rácsaptak azokra a bizonyos titokdossziékra”, és az állambiztonság megpróbálta beszervezni, hogy rendszeresen jelentsen, bár ő tudta, hogy erre alkalmatlan.

,,Azt kérték tőlem, hogy jelentéseket írják. Úgy nézett ki az ajánlat, hogy megkapod az útlevelet, de akkor írjál arról beszámolót, hogy te hova utazol, kivel találkozol. És akkor már ha úgyis írsz beszámolót, akkor azt is aláírhatod, hogy nekünk dolgozol.”

Az ötvenes és hatvanas években működő politikai rendszer, a mindennapok hangulata, a társadalom és az ember működése a legújabb regényében is visszaköszön. Az akkor létező agresszió és históriák úgy, ahogy a Rémtörténet szereplőinek karakterét, úgy a hétköznapi embereket is szét tudják szabdalni, „és olyan vermekbe lökik az embert, ahonnan nagyon nehéz magához térnie” – mondja Nádas, aki megosztott egy személyes történetet is erről az emberi karaktereket megtörő agresszióról:

„A szemem láttára az osztályfőnököm megkínozta az intézeti gyerekeket, akiknek nem volt zsebkendőjük, és nem tudtak mit csinálni a taknyukkal. Ez persze mindenkinek undorító volt. De hát ő is most jött vissza a hadifogságból, és ott neki sem volt zsebkendője. Nem megverni kell azokat a gyerekeket, hanem zsebkendőt adni nekik, ha nem tud adni, akkor meg tűrjön.”

Veiszer Alinda az interjú során a jelenleg zajló orosz–ukrán háborúról is kérdezi az írót, aki szerint azonban „nyolcvanévesen már nem tudok mit mondani, én ezt már átéltem.” Az interjú végén pedig azt is elárulja, mennyire szeretett dolgozni a legújabb kötetén, "egész életemben kerültem a közhelyeket, és most lubickolhattam bennük”. Majd azt is hozzáteszi, sokat dolgozott azon, hogy megtalálja a legmegfelelőbb helyét és módját ezeknek a közhelyeknek, amikkel

"eddig csak a feleségemet szórakoztathattam, hisz valahol ki kellett folynia ezeknek a közhelyzuhatagoknak, hogy ne a papíron jelenen meg”.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom