Feloszlik a magyar zenekar, aminek a koncertjére még a Red Hot Chili Peppers tagjai is kíváncsiak voltak

Feloszlik a magyar zenekar, aminek a koncertjére még a Red Hot Chili Peppers tagjai is kíváncsiak voltak
Fotó: sinco
A Karakter életre kel – találkozzunk a Trafóban! November 7-én irodalommal, filmmel, kortárs tánccal és koncerttel ünnepeljük a Karakter első születésnapját.

Velünk lesz Szeri Viktor, a Decolonize Your Mind Society, Leiner Laura, Székely Kriszta, Saiid, Grafitember, Simor Dániel, Sarkadi Zsolt, Cuhorka Emese és sokan mások.
Program és jegyek

„Kedves QualiFejek! Egy ideje már érzékelhetitek hogy nem vagyunk aktívak koncertek és kommunikáció terén. Ennek az az oka, hogy a háttérben sokat beszélgettünk, fejtegettük a dolgainkat, és végül arra jutottunk, hogy ebben a formában nem folytatjuk tovább a zenekart” – így jelentette be szerdán a feloszlását a Qualitons.

A zenekar közleménye szerint „nem kizárt, hogy a nem túl távoli jövőben, hasonló felállásban, más néven” együtt zenélnek majd a tagok, de Qualitons története befejeződött. A rajongóiktól április 28-án az Edithben búcsúznak el egy közönségtalálkozóval egybekötött lemezbemutatón, ugyanis a zenekar feloszlásával egy időben jön ki vinyl formátumban a Kexek lemez.

A 2008 tavaszán alakult The Qualitons volt az első magyar zenekar, amely meghívást kapott Amerika egyik legmenőbb, új zenék felfedezésére specializálódott rádiójába, a KEXP-be. A zenekar korábban is gyakran koncertezett külföldön, Németországtól kezdve Spanyolországon át Franciaországig, állandó fellépői voltak különböző showcase fesztiváloknak, meghívást kaptak a texasi SXSW fesztiválra is, ahol a JanSport versenyét meg is nyerték.

A zenekart a Red Hot Chili Peppers énekese, Anthony Kiedis is méltatta már, dalaikat pedig játszotta már a KEXP-n kívül a BBC is.

Anyagaik sorra kerültek fel minden fontosabb év végi listára, 2018-as Echoes Calling című albumukért Fonogram-díjat is kaptak. Legutóbbi megjelenésük a KEX zenekar előtti tisztelgésből megszületett Kexek volt, amit dupla telt ház előtt mutattak be a Trafóban.

Kövess minket Facebookon is!