Nem probléma félni, akkor van baj, ha a félelem megbénítja az embereket

2022. április 11. – 07:26

Nem probléma félni, akkor van baj, ha a félelem megbénítja az embereket

Másolás

Vágólapra másolva

Április 11. a magyar költészet napja. A Blinken OSA Archívum programsorozata, aminek témája a félelem nélküli beszéd, idén egy különleges projekttel készült József Attila szülinapjára. A megvalósításról, a félelemnélküliség témájáról Rév Istvánnal, az OSA Archívum igazgatójával és kurátorával beszélgettünk. A cikkben megszólal két színész, Veszelovszki Janka és Váradi Gergely, akik a projekt résztvevőiként arról is beszéltek, hogy nekik mit jelent a félelemnélküliség.

2021 októberében indult a Blinken OSA Archívum programsorozata, aminek témája a félelemnélküliség. Az Archívum igazgatója és kurátora, Rév István a programmal kapcsolatban azt mondta, arra szeretnék emlékeztetni a hallgatóságot, hogy manapság miért is fontos a félelem nélküli beszéd, ami szerinte egyre súlyosabb akadályokba ütközik itthon:

,,Vannak olyan helyzetek, amikor saját magunkon, a saját félelmeinken túllépve kell őszintén beszélnünk, még akkor is, ha ez megszólalás, kockázatokkal vagy akár egzisztenciális veszéllyel is jár.”

Ezt a momentumot akarták megragadni és megeleveníteni a költészet napjára készített videókban is. A felvételeken egy-egy színész mond el egy verset, egyszer félelemmel, a kamerától elfordulva, a sötétségbe rejtőzve, majd bátran, közönséggel, a kamerával és félelmeikkel szembenézve.

A színészek önként jelentkeztek, a versek feldolgozásában, értelmezésében a költő Závada Péter is segítette őket, a rendező pedig Orzói Kristóf volt. Veszelovszki Janka, a Freeszfe diákja József Attila Levegőt! című költeményét választotta, amit minden évben újra és újra elővesz: ,,Én már régóta ismerem ezt a verset, megvannak róla a saját gondolataim, de ez projekt és Závada Péter is egy csomó új gondolatot, perspektívát hozott a verssel kapcsolatban. József Attila életéről is beszélgettünk, a felvételek közben pedig konkrét instrukciókat is kaptunk, mi hogy néz ki a felvételen, miből kell visszavenni, és ezek is sokat segítettek a munkában.”

Szerinte a József Attila-vers és maga az projekt is egy nagyon fontos és aktuális problémával foglalkozik, hasonlóan Váradi Gergelyhez, aki a nemrég indult Besúgó című magyar sorozat színésze. Ő beszélt arról is, hogy még benne is élnek az SZFE-s egyetemfoglalással kapcsolatos gondolatok és képek:

,,Az egyetemfoglalás mint helyzet egy nagy bizonytalanság volt, mivel nem volt rá még precedens. Ott fenyegettek is minket, meg kikapcsolták az áramot, az internetet, felszólítottak, hogy hagyjuk el az egyetemet, betiltották a tanítást, és ott féltünk is, de nem a kisstílű próbálkozásaik miatt, hanem a bizonytalantól. Szerintem nem probléma félni, akkor van baj, ha ez a félelem megbénítja az embereket, és emiatt nem mernek lépni, cselekedni"

– mondta a színész.

És hogy nekik mit jelent most a félelemnélküliség? Váradi Gergely szerint – aki Kemény István A királynál című versét mondja el – azt jelenti, hogy: ,,Ki merem mondani, amit gondolok, ami akár veszélyes is lehet. Mert itthon ha ki mered mondani, amit gondolsz, mondjuk megfogalmazol egy kritikát, akkor az nem meghallgatásra talál, amiből elindul egy előremutató dolog, mint egy vita, hanem egyből rád sütik, hogy ellenség vagy.”

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Veszelovszki Janka is: ,,Nekem a félelemnélküliség egyenlő a szabadsággal. Hogy van benned egyfajta csakazértis; ha szembeszállsz a saját félelmeiddel, és ki mersz mondani gondolatokat, az nagyon felszabadító tud lenni.” Szerintük azért is jó ez a kezdeményezés, mert a videós formátum izgalmasabbá teszi a költészetet, és így közelebb hozhatja a kultúrát és az embereket, főleg a kortárs költészetet, amit kevesebben ismernek:

,,Sokan nem találkoznak kortárs magyar versekkel, és ennek szerintem az lehet az egyik oka, hogy az iskolában főleg a klasszikus költőkkel ismerkedünk meg, amivel nincs is semmi baj, csak a magyar irodalom spektruma ennél sokkal szélesebb”

– tette hozzá Váradi Gergely.

A Blinken OSA Archívum programsorozata tavaly ősszel egy egyetemisták számára indított szemináriummal kezdődött a félelem nélküli beszédről, és azóta több programot is, filmvetítéseket, kiállítást, színházi előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket is szerveznek a félelem nélküli beszéd és cselekedet témájában. A programsorozat része volt egy a Literával közös irodalmi pályázat is, sőt még egy applikáció is, ami a félelem nélküli beszéd és cselekvés fontos budapesti helyszíneire vezet el minket, ahol a beszédnek és tetteknek nagy jelentősége van. Az Archívum igazgatója, Rév István mondta azt, hogy a projekt elindulásában több tényező is is szerepet játszott: ,,a Blinken OSA Archívum része a CEU-nak, amit politikai okokból elüldöztek Magyarországról, tavaly volt Andrej Szaharovnak, a szovjet nukleáris fizikusnak és emberi jogi aktivistának a 100. születésnapja, és szintén 2021 decemberében volt negyven éve annak, hogy megjelent a magyar kulturális és politikai élet egyik legfontosabb szamizdat folyóiratának, a Beszélőnek az első száma. Tavaly volt ötven éve, hogy útjára indult a szólás- és gondolatszabadsággal foglalkozó legfontosabb nemzetközi folyóirat, az Index on Censorship."

A videók elkészítésében a színészek és az archívum munkatársainak munkáját a feat. független ügynökség csapata is segítette, tőlük érkezett az alapötlet is: ,,Az ötlet Persely Tamástól, az ügynökség alapítójától származik, ő javasolta, hogy az alkalomhoz illő módon támasszuk fel a Vers Mindenkié című tévéműsort, amelyben neves színészek szavaltak el egy-egy verset esténként” – mondta Rév István.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!