Színészek, zenészek és újságírók állnak ki a pedagógusok mellett az új noÁr-klipben

2022. március 14. – 22:47

Másolás

Vágólapra másolva

A noÁr Mozgalom Tanítani akarunk címmel új videóklipet adott ki hétfőn. Közleményükben írják, hogy a mozgalom már négy éve foglalkozik a tanítással, és most megint úgy alakult, hogy úgy érzik, hogy meg kell szólalniuk a témában, mert a korábban felvetett kérdések nem, hogy megoldódtak volna, hanem egyre égetőbbé váltak.

A klippel az a céljuk, hogy erőt adjanak a pedagógustársadalomnak ahhoz, hogy megbecsülést és tiszteletet vívjanak ki maguknak.

„Az oktatás nem jobb, vagy bal oldal kérdése. Az oktatás jövője, az ország jövőjének tartópillére. Rajtunk múlik mennyire lesz erős ez az oszlop! A bérrendezés és a megbecsülés ma csak álom a tanároknak és pedagógusoknak”

– áll a mozgalom közleményében.

Meggyőződésük, hogy a mostani helyzet tarthatatlan, a kormánynak kötelessége lenne komolyan vennie a pedagógusok, óvodapedagógusok és tanárok követeléseit és figyelembe venni azt, hogy a sztrájk alapjog, amitől semmilyen társadalmi csoportot nem foszthatnak meg.

„Kampányunkban számos ismert ember szerepel, színművészek, zenészek, újságírók, influenszerek, akik mind egységesen hisznek benne, hogy minőségi munkát csak megbecsült, megfizetett pedagógusok tudnak végezni”

– írják.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!