Meghalt az Oscar-díjas William Hurt

2022. március 13. – 23:54

Meghalt az Oscar-díjas William Hurt
William Hurt Thaddeus Ross szerepében az Amerika Kapitány: Polgárháború című filmben – Fotó: Marvel Entertainment / Marvel St / Collection ChristopheL via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

71 éves korában elhunyt az Oscar-díjas William Hurt, írja a Deadline. A lappal a színész fia közölte a halálhírt. Hurt egy hét múlva, március 20-án ünnepelte volna 72. születésnapját. A színésznél 2018-ban végstádiumú prosztatarákot diagnosztizáltak, mely átterjedt a csontokra is.

Hurtot a nyolcvanas években három egymást követő évben is jelölték a legjobb színésznek járó Oscar-díjra. 1986-ban A pókasszony csókja, 1987-ben az Egy kisebb isten gyermekei, 1988-ban pedig A híradó sztárjai című filmben nyújtott alakításáért jelölték a legrangosabb filmes elismerésre, melyet A pókasszony csókjáért meg is kapott. Húsz évvel később, 2006-ban az Erőszakos múlt mellékszerepéért is jelölést kapott.

Oscar-díján és három Oscar-jelölésén kívül Hurt egy BAFTA-díjat, a Cannes-i Filmfesztivál legjobb színészének járó díjat, valamint két Emmy- és hat Golden Globe-jelölést is begyűjtött 45 éves karrierje során.

A színész szerepelt a 2009-es A grófnő című filmben is, melyben Thurzó György magyar nádort alakította. A filmet a 16-17. századi Magyarország egyik legbefolyásosabb nemesasszonya, a „Vérgrófnő”-ként is emlegetett Báthori Erzsébet ihlette, aki a legendák szerint szűz lányok vérében fürdött.

Hurt a fiatalabb generációknak a Marvel-filmekből lehet ismerős. Ő játszotta Thaddeus „Thunderbolt” Ross-t, aki a Marvel Filmes Univerzumban az amerikai hadsereg tábornoka, majd az USA külügyminisztere. A színész először a 2008-as A hihetetlen Hulkban öltötte magára a szerepet, majd szerepelt az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, a Bosszúállók: Végtelen háborúban, a Bosszúállók: Végjátékban és a Fekete Özvegyben is.

Támogasd a Telexet! Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogatom