Előre nem látható munkák miatt még 800 millióval emelték meg az Operaház felújítására szánt összeget

2022. február 22. – 11:43

Előre nem látható munkák miatt még 800 millióval emelték meg az Operaház felújítására szánt összeget
A felújítás alatt álló Operaház büféje 2021 márciusában – Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva


Előre nem látható munkákra hivatkozva 800 millió forinttal emelték meg az Operaház kivitelezői büdzséjét, ezzel együtt már nettó 28,3 milliárd forintra (bruttó 36 milliárdra) nőtt a kivitelezés költsége – írja a Népszava.

A Közbeszerzési Értesítő szerint a felújítás befejezésének többször módosított határideje március 10-re csúszott. A Népszava szerint ez azt jelenti, hogy az Operaház vezetőségének és társulatának mindössze két napja marad, hogy teljes egészében birtokba vegye az Andrássy úti épületet.

Március 12-én ugyanis már ünnepi hangversenyt tartanak, amelyen az előzetes híradások szerint Plácido Domingo is fellép. Másnap Ókovács Szilveszter igazgató rendezésében mutatják be a Hunyadi László ősváltozatát és az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit. Március 14-re tervezik a Mayerling című balett premierjét. A március 15-i ünnepi előadáson minden bizonnyal Orbán Viktor is feltűnik majd a királyi páholyban – írja a lap.

Az Operaház bezárásával együtt járó teljes rekonstrukcióról 2016 augusztusában született döntés. A kivitelezési tendert egyetlen pályázóként a West Hungária Bau Kft. vezette konzorcium (Épkar Zrt. és Laki Zrt.) nyerte el, amely 14,2 milliárdot kért a munkáért. Az átadást 2019-re tervezték. Eredetileg kisebb felújításban gondolkodtak, de végül a Karmelitát miniszterelnöki rezidenciává alakító építész, Zoboki Gábor nagyszabású történelmi rekonstrukciós tervét fogadták el. A projekt lebonyolítását az Operaház főigazgatójától Baán László, a Liget-negyed kormánybiztosa és a Városliget Zrt. vette át.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!